Mundruczót is tarolt Cannes-ban – Evolúció című új filmjét vastaps fogadta

0

Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.

A cannes-i Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében a világpremier előtt Thierry Frémaux művészeti igazgató kiemelte, hogy Mundruczó Kornél visszatérő vendége a fesztiválnak, 2014-ben ugyanezen a helyen mutatták be Fehér Isten című filmjét, amely megnyerte a második legfontosabb versenyszekció, az Un certain regard fődíját.

A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, amellyel a rendező hetedik alkalommal szerepel a cannes-i fesztivál hivatalos programjában. „A fantasztikus magyar filmművészetből érkezett Mundruczó a közelmúltban világhírű alkotóvá vált az Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című filmjével” – fogalmazott az igazgató.

Frémaux elmondta, hogy a fesztivál idén létrehozott egy új, versenyen kívüli szekciót Cannes Premiere elnevezéssel, amely a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak ad helyet. Az Evolúció mellett további 12 alkotást mutatnak be ebben a programban, a többi között az olasz Marco Bellocchio, az amerikai Oliver Stone, a brit Eva Husson, az argentin Gaspar Noé vagy a francia Arnaud Desplechin és Mathieu Amalric legújabb filmjeit.

Thierry Frémaux ezt követően bemutatta a film alkotóit, a rendező mellett Petrányi Viktória és Viola Fügen producereket, Wéber Kata forgatókönyvírót, valamint a főszerepekben látható Monori Lilit, Láng Annamáriát, továbbá Goya Regót és Padmé Hamdemirt. A nézők nagy tapssal köszöntötték a magyar és német művészeket, a vetítés végén is hosszan megtapsolták az alkotókat, akik felállva köszönték meg közönség lelkesedését.

A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt, Németországban forgatta, a Proton Színház előadása alapján, melyet a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon két évvel ezelőtt mutattak be azonos címmel.

A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción – az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) – átívelő hatásáról szól. A film kezdetén az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamrájának takarítói egy csecsemőt találnak, majd a már megöregedett túlélő budapesti lakásában a közte és lánya között játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lány és az unoka berlini életében követhetjük, milyen nehéz egy családnak a saját múltjával megbékélnie.

A traumák átörökítésén túl az egyszerre költői és szürreális film a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ az ellentmondásokkal teli Berlinben, de – ellentétben Mundruczó korábbi filmjeivel – pozitív kicsengésű, reménytelien zárul.

A film a német Match Factory Productions és a hazai Proton Cinema koprodukciójában készült, a ZDF-ARTE és a Proton Színház közreműködésével, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Film- und Medienstiftung NRW, a German Federal Filmfund, valamint a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A tervek szerint Magyarországon ősszel mutatják be az alkotást.

(film.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here