Új magyar app segít eligazodni a hazai borok és borvidékek között

0

Elindult Magyarország borturisztikai applikációja, amelynek segítségével kedvünkre válogathatunk a hazai pincészetek között. Az itt elérhető pincék mind látogathatóak a nyilvánosság számára, és egyedi programokkal várják a borászat iránt érdeklődőket.

A jelenleg hazánkban egyedülálló applikáció ötlete többek között Kocsis-M. Brigitta műsorvezetőnek, bortanácsadónak köszönhető.

„Elvégeztem egy nemzetközi bor- és párlatszakértői képzést, a koronavírus alatt pedig egy borokkal foglalkozó szakértői interjúműsort is elindítottam, a BorPortrét, ahol Dr. Simon Botond, a cég későbbi ügyvezetője az egyik vendégem volt tavaly nyáron. Feleségével, Bencze Szonjával hárman hívtuk létre a bortúra applikációt, amely reményeink szerint átfogja majd a hazai pincészeteket” – meséli Brigitta.

Itthon nagy hagyománya van a borkészítésnek, azonban a huszonkét hazai borvidékéből a borkedvelők körülbelül ötöt-hatot ismernek.

„Magyarországon körülbelül 690 olyan pincészet létezik ma, amelyik gazdasági társaságként működik. Az applikációnkra már több mint száz pincészetet regisztráltunk. Itthon az utóbbi néhány évben kezdett tudatossá válni, hogy az egyes borvidékeken milyen szőlőfajtákat telepítenek vagy milyen stílusú borokat készítenek.

Külföldön a borvidéknek megvannak a jellemző fajtáik, amiket termesztenek – ez borvidékenként három-négy fajta maximum. Nálunk viszont nem ritka, hogy borvidékenként tizenöt-húsz fajtával kísérleteznek a termelők, így nem könnyű eligazodni az érdeklődőknek.”

Az applikáción a keresési felületnek köszönhetően könnyen meg lehet ismerkedni a sokféle borral, hiszen be lehet állítani, hogy milyen típust szeretnénk kóstolni és merre az országban. A választást képekkel és videókkal segítik a borozni vágyók számára.

„December elején élesedett az applikáció, azóta egyre több pincészet keres meg minket a holnapunkon keresztül, akik a csatlakozás feltételeiről érdeklődnek.”

„Másrészt az applikáción maguk a felhasználók is jelezhetik felénk, ha hiányolnak egy pincét és szeretnék, hogy felkerüljön a térképre. Ilyenkor mi keressük fel a pincészetet, és ha van kedvük, akkor csatlakozhatnak hozzánk. Kifejezetten sok ajánlást kapunk” – mondja Brigitta.

A fejlesztés hosszú folyamat eredménye, amely jelenleg is tart. Következő lépésben az applikáció részeként már a pincészetek saját programjaira is lehet majd helyet foglalni.

(szmo.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here