Sok az innovatív ötlet a turizmus megújítására  

0

 

48 turisztikai innováció közül kerültek kiválasztásra azok startupok, akik részt vehetnek a tízhetes üzletfejlesztési és befektetési programban. A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kezdeményezésére, a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny és a Startup Campus közösen hozta létre a CheckINN Startup Programot, melynek célja a turisztikai startupok megsegítése és a koronavírus járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztése.  Az inkubáció tapasztalt képző- és mentorgárdával, egyéni tanácsadással, intenzív üzleti képzéssel és befektetésre való felkészítéssel is segíti a résztvevő csapatokat, valamint a befektetésre érett startupok megszerezhetik a Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures közös 20 millió forintos tőkebefektetését is.

A jelentkező csapatok között voltak egyetemi hallgatók, programozók, webfejlesztők, de érkeztek ötletek közgazdászoktól vagy akár antropológusoktól is. A startupok innovatív megoldásokat hoztak többek közt az egészségügyi turizmus, long-haul repülés, online idegenvezetés vagy akár a kontaktmentes vendéglátás kihívásaira. A szakmai zsűri által kiválasztott csapatok közel fele kész prototípussal kezdi az inkubációs programot. Az innovációk között olyan megoldásokat is találunk, mint az AR, azaz kiterjesztett valóságon alapuló városnézés, optimalizált repülőjegy keresés, interaktív navigálás, vagy akár az elektronikus beléptetés a kontaktmentes utazás élményéért.

Az inkubációba beválogatott csapatok június 7-én kezdhetik meg a tízhetes online üzleti képzést, amely magában foglalja a legfontosabb startup módszertanokat, csapat- és időgazdálkodási ismereteket, termékfejlesztéssel, üzleti tervvel, piacra lépési stratégiával és marketinggel kapcsolatos, elengedhetetlen tudnivalókat. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala bevonásával a szellemi tulajdonról és egy innovatív termék vagy szolgáltatás piacra viteléről is tanulhatnak majd a startupok, valamint a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány partnerei is tartanak szakmai mentorálást az ötletek piaci validációjáról. A programot szeptember elején egy Demo Day zárja, ahová a legjobb csapatok kapnak meghívást, hogy befektetők és iparági szakemberek előtt prezentálják projektjüket. Itt dől el az is, hogy kik kapják meg az induláshoz szükséges 20 millió forintos kezdőbefektetést az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus Inkubátor révén.

(stratuponline.hu)

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here