Ehhez azonban hasonló fejlettségi szintet kellene elérniük, hasonló eszközökkel.
Az exobolygók kutatása terén leginkább arról szoktunk beszámolni, hogy milyen újabb példányokkal bővült a rendelkezésünkre álló katalógus, amely jelenleg már több ezer visszaigazolt égitestből áll. Most egy érdekes tanulmány készült el, amelynek készítői az ellenkező irányba néznek, saját otthonunkra próbálnak ugyanis pillantást vetni, szerintük pedig már eddig is több száz olyan jelölt akad, amelyek pozíciója és pályája megfelelő ehhez.
A csapat által közzétett bejelentésben arról írnak, hogy egészen pontosan 1004 olyan csillagról tudnak, amelyek a Naphoz hasonlók, jó eséllyel pedig a Földhöz közel álló bolygókkal is rendelkeznek, ez utóbbiakról pedig akár még a Föld is megpillantható, már amennyiben az ottani lakosok rendelkeznek az általunk kifejlesztett űrteleszkópokhoz fogható eszközökkel. Persze itt nem mindegyik esetben ideális a felállás, a részletesebb magyarázat szerint összesen 508 esetben garantált a legalább 10 órás megfigyelési idő, legalábbis ami a Föld Nap előtti áthaladását illeti – viszont mindegyik említett bolygónál esély van arra, hogy megpillantanak minket, amihez viszont hasonló fejlettségi szintet kellene elérniük az ottaniaknak.
Eközben egy másik kutatócsoport rádióteleszkópok bevonásával állította össze a meglévő archívum alapos kibővítését, ennek keretében pedig további 1 millió, eddig nem ismert galaxist térképeztek fel, amelyeket mi is megtekinthetünk, legalábbis egy rövid virtuális túra formájában. A most elvégzett munka révén alig 10 nap alatt mérték fel a déli féltekén látható égbolt 83 százalékát, ennek során összesen 903 képet készítettek, egyenként 15 perces expozícióval, ezekből állították tehát össze a friss térképet. A végeredmény hasonlít ahhoz, amit saját szemünkkel látunk az éjszakai égbolton, viszont a térképen megjelenő fényes pontok csaknem mindegyike egy távoli galaxist jelöl.
* December amúgy meglehetősen rossz hírrel indult, ugyanis bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: több kisebb baleset (kábelszakadás), majd pedig a november eleji kiürítés után összedőlt az Arecibo-obszervatórium, komoly károkat eredményezve a fő komponensekben, valamint a szomszédos épületekben. Jelenleg mérnökök bevonásával zajlik a károk pontos felmérése, egyelőre a 12 méteres teleszkóp és a LIDAR-épület tetejének későbbi javítása merült
(sg.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!