Egy hete működik az árfigyelő honlap: 1200 bolt árait tudod összehasonlítani

0

Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett árfigyelő oldalon.

Jelenleg hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árai találhatók meg az Árfigyelő oldalon, melynek segítségével bárki könnyedén összehasonlíthatja a termékek árait a különböző kiskereskedőknél, így a vásárlók megtalálhatják a legjobb ajánlatokat és lehetőségeket, így időt és pénzt takaríthatnak meg a vásárlásaik során.

 

 

Az adatokat szolgáltató cégek naponta frissítik az egyes termékek árait, és láthatóan „reagálnak” egymásra: már az első napokban több termékcsoportban (például tojás, kenyér, sertéshús) árcsökkentéseket, különböző akciókat hajtottak végre; az egyik kiskereskedelmi lánc kifejezetten az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint 100 termékének fogyasztói árát – tudatta a GVH.

Az első hét tapasztalatairól azt közölték, hogy az árfigyelő nemcsak az egyes termékek árának összehasonlíthatóságát biztosítja a fogyasztók számára, hanem hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához, az árak csökkentéséhez, ezáltal pedig az infláció letöréséhez.

A jövőben – egyebek között – szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat, továbbá a felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik az okostelefonon történő megjelenítést, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is. A fejlesztések célja, hogy segítsék a vásárlókat az árak összehasonlításában és a legjobb ajánlatok kiválasztásában.

 

 

Forrás:
https://18.kerulet.ittlakunk.hu/uzlet-szolgaltatas/230708/egy-hete-mukodik-az-arfigyelo-honlap-1200-bolt-arait-tudod

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here