7 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
HomeHűhaBefutott az első színes légi felvétel a Marsról

Befutott az első színes légi felvétel a Marsról

Újabb történelmi pillanaton van túl a NASA, közreadták ugyanis az első színes légi felvételt a Marsról, amit az Ingenuity drón az április 22-i, második repülése során készített.

A képen a Wright Brothers Field, az Ingenuity fel- és leszállópályája látható, rajta a februárban a Marson landoló, az Ingenuityt magával cipelő Perseverance nyomaival. A kép alsó részén az Ingenuity árnyéka, a baloldalán pedig az egyik lábának vége is megfigyelhető.

Az Ingenuity eddig két repülésen van túl, első, történelmi repülése során április 19-én egy felszállás, lebegés, fordulás, leszállás műveletsort hajtott végre, majd április 22-én már egy picit bonyolultabb parancssorral folytatta, ekkor 3 méter helyett már 5 méter fölé emelkedett, itt hosszabban lebegett, három fordulatot hajtott végre, majd oldalirányban is repült oda-vissza két métert, hogy aztán az eredeti helyére szálljon le, mindezt bő 50 másodperc alatt.

A NASA három további repülést tervez egy nagyjából 10 napos intervallumon belül. Legközelebb most vasárnap, április 25-én emelkedik majd magasba az 1,8 kilós, történelmet író marshelikopter – ekkor szintén nagyjából 5 méteres magasságba emelkedik majd, ám 0,5 m/s-ról 2m/s-ra növelik a repülési sebességét, és már 50 métert akarnak megtenni vele északra, majd vissza. Az így összességében 100 méteres repülés nagyjából 80 másodpercbe kerül majd fel- és leszállással, illetve minden mással együtt.

Ez az oda-vissza 100 méter nem tűnik soknak, de fontos hozzátenni, hogy a földi, vákuumban tartott tesztek során két ceruzányi távolságot tettek csak meg oldalirányban az Ingenuityval, most tehát a sokszorosára készülnek annak, mint amit ellenőrzött körülmények között megtettek vele.

Népszerű