Végre! Elindult a Fáy utca rehabilitációja

0

Megkezdődött a Fáy utca és környéke szociális integrált rehabilitációja című program megvalósítása. A munkálatok nagyjából másfél évet vesznek igénybe, és több mint negyven lakást érintenek.

A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten című VEKOP-pályázaton 2016-ban indult el a kerület.

– A Fáy utcai beruházásra a pénzt még az előző önkormányzat nyerte el, de a kivitelezést csak most lehetett elkezdeni – tájékoztatta lapunkat Kőrös Péter alpolgármester.

A késedelmet az okozta, hogy az elődök által kiírt első közbeszerzés sikertelen volt, ugyanis a legolcsóbb ajánlat is a rendelkezésre álló összeg több mint kétszeresére rúgott.

– A tervet tehát örököltük, de természetesen nekünk is szívügyünk az ott élők életminőségének javítása. A műszaki kollégák elvégezték az építkezéshez tartozó műszaki tartalom pontosítását, lefolytatták a szükséges egyeztetéseket a kiíró hatósággal. Sikerült némi többletforrást is szerezni, s az újabb közbeszerzési eljárás júliusban eredményes volt, meg lehetett kötni a szerződést, és elkezdődhetett a munka.

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy az első menetben egy negyvenlakásos épületet fognak teljeskörűen felújítani. Az ingatlanok továbbra is önkormányzati tulajdonban maradnak, és bérlakásként fognak szolgálni, csak éppen a korábbinál jóval magasabb komfortfokozatban. – Ez a beruházás körülbelül másfél évet vesz igénybe – tette hozzá Kőrös Péter.

K. A.

(bp18.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here