Tudtad? Január 6., Vízkereszt ünnepe – Videó

0

Január 6-án, Vízkeresztkor, a karácsonyi ünnepkör zárónapján Jézus Krisztus három megjelenésére emlékezünk (a napkeleti bölcsek imádása, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, Jézus első csodája – a víz borrá változtatása). A karácsony, a húsvét és a pünkösd mellett ez a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe.

Vízkereszt – korábban szentkereszt -, a latin egyházban „Epiphania Domini”, azaz az „Úr megjelenése” néven tartott ünnepi megemlékezés, a katolikus egyház úgynevezett parancsolt ünnepe. Jézus Krisztus három megjelenésére emlékezünk. Ahogy a karácsonyi ünnepkörnek, a vízkeresztnek is az egyházi jelképe a betlehemi csillag, mely az újszövetségi hagyomány szerint a napkeleti bölcseket, a háromkirályokat elvezette az újszülött Jézushoz.

Ezen alkalomból a POKET kiadó egyik könyvbemutatójának videóját szeretnénk veletek megosztani, melyben a POKET alapítója Vecsei H. Miklós, Mácsai Pál, valamint Dejcsics Konrád atya beszélgetnek a POKET kiadásában megjelent Újszövetségről, Simon Tamás László fordításában. Az új fordítás lehetőséget ad arra, hogy az Újszövetséget ne csak, mint egy szent iratot vegyük kézbe, hanem megismerjük annak kivételes irodalmi jelentőségét is.

 

mizu18.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here