16.1 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
HomeGazdaságSzaniszló Sándor: veszélybe került a szakrendelő felújításának befejezése

Szaniszló Sándor: veszélybe került a szakrendelő felújításának befejezése

„Újabb 800 millió forinttal rövidítenék meg a 18. kerületet. Az atlétikai világbajnokság befogadásáért 50 milliárd forint jár szerződés szerint Budapestnek, amelyet az egészségügy fejlesztésére kell fordítani.

Ebből az összegből 1,7 milliárd forint jutott a 18. kerület számára, amelyből elkezdtük a Zsebők Zoltán szakrendelő felújítását.

 

 

A támogatás nagyobbik felét, 900 millió forintot két éve megkaptuk, abból folytak az eddigi munkálatok. Néhány napja kiderült, hogy a fennmaradó összeget a fideszes hatalom az Uniós szankciókra hivatkozva nem kívánja átutalni.

Ezzel veszélybe kerül a szakrendelő befejezése és a kerületiek jövőbeni gyógyulását jelentősen elősegítő CT és MR berendezések megvásárlása.

A holnapi napon felszólítjuk a kormányt a szerződéses kötelezettsége betartására, valamint a 18. kerületi fideszes képviselőket, hogy személyes lobbizással érjék el a nekünk járó támogatás átutalását” – írja Szaniszló Sándor polgármester.

Népszerű