Szaniszló: a kormány nem csak minket büntet, hanem minden budapesti lakost – Videó

0
Szaniszló Sándor szerint Orbánék bosszúhadjárata, az elvonások, a brutális kormányzati megszorítások az önkormányzatok ellen mindenkinek fáj, bárkire is szavazzon

Amit Orbán elvesz az önkormányzatoktól, a magyar emberek által nap mint nap igénybe vett, biztonságot jelentő közszolgáltatásoktól veszi el.


Szaniszló Sándor (DK) kerületünk polgármestere az ATV-ben arról beszélt meg meri kockáztatni, hogy az önkormányzatok kifosztásával a fideszes választópolgárok sem értenek egyet, hiszen az ő életüket is befolyásolni fogja, ha nem lesz pénz közvilágításra, tömegközlekedésre, szemétszállításra, vagy az óvodák fenntartására.

Azt látjuk új eseményként, itt a XVIII. kerületben, hogy nagyon sok szociális vívmány működött és szerették az emberek. Többek között karácsonykor, éppen most is még sikerült 5000 forintos élelmiszerutalványt nyújtanunk a 65 év felettieknek, volt iskolakezdési technikai csomag. Azon gondolkodtunk, hogy a VI. kerület példáján köszönteni szeretnénk a 18. életévet betöltő lakótársainkat pl. mozijeggyel meg 10 ezer forintos utalvánnyal. Ezekre most nem lesz lehetőség – mondta az Egyenes beszédben a XVIII. kerület polgármestere.

(pestlorinc.ezalenyeg.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here