September Fest: íme a nagyszínpad szombati fellépői – 1. rész

0
Balkán Fanatik

A 2002-ben alakult producer duó tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. A produkció célja zenei kulturák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak. A hip-hop-electronica-worldmusic duó (Yorgos és Lepe) a hangfelvételeken és a koncerteken népes előadóművész sereggel egészül ki.

Koncert szereplések:

A BF 2003 nyara óta nagy sikerrel szerepel klubokban és fesztiválokon. A zenekar játszott Bécsben, Erdélyben, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában. A Sziget fesztiválon évek óta több ezer rajongó tombol a srácok zenéjére. A BF játszott többek között az amerikai hip-hop legenda, a Public Enemy, a legendás angol Jethro Tull, a world music világsztár, Transglobal Underground és az elektro-punk Prodigy elõzenekaraként.

Klipek/Slágerek/Filmzenék/TV Szereplések:

Fennállása óta a Balkan Fanatik zenéje a “MIX” a “Nyócker”, valamint a 2014-es “Fekete leves” c. filmekben szerepelt. 2004-ben a zenekar első rádió slágere a “Csináld, csináld, jól csináld!” a Fábry showban debütált élőben. A 2006 év szenzációja az Arash-al közösen előadott “Tike, Tike Kardi” c. sláger, amely a rádiók kedvence lett. Ez a dal a Magyar Televízió által sugárzott Fonogram díjátadó gálán került bemutatásra a perzsa-svéd Arash-sal együtt. A 2006-ban rögzített nagysikerű “Hungarikum” c. koncert televíziós felvételét a Duna TV és a magyar zenei TV, az MTV Hungary rendszeresen műsorára tűzi. 2008-ban az M1 “Örömtánc Ünnep” tánc és dalverseny sztárvendége volt a zenekar. Novák Péter élő adásban a műfaj sztárjainak nevezte a zenekart, Sebestyén Márta pedig méltatta őket. ”Nagyon kevesen vannak, akik igazán méltó módon tudják feldolgozni a magyar népzenét, a Balkan Fanatik ezt a legkitűnőbben műveli.” 2009-ben a Los Angelesi rapper sztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika c. harmadik albumuk, melynek beharangozó slágere a ”Ha te tudnád… “ c. népdal feldolgozás. A dal napjainkban is a hazai rádiók kedvence. A dal egyik remixe a 2013-as Buddha Bar XV. kiadványára is felkerült. 2010 őszén új rádis sláger született a “Repülj madár” című népdal feldolgozásból, mely a közismert magyar média személyiség Geszti Péter közreműködésével napjainkig sikersztoriként lebeg az éterben. 2011 őszétől Ölelj magadhoz c. albumukról több sláger is fut a hazai mediában. „Csá!”, „Csiripeltem bébi”, Ha én szabad lennék”. 2014 tavaszán Feljött a Nap címmel az eddigi legsikeresebb albumuk látott napvilágot. A címadó dal az országos média kedvence. A legnagyobb hazai kereskedelmi radión (ClassFM) a legnépszerűbb magyar előadóként listavezetö volt a dal 1 hétig.

Ruszó Tibi

A fiatal, felvidéki Ruszó Tibi a 2019-es X-Faktor győztese. Az aranytorkú énekes párbaj nélkül menetelt végig a döntőig és egy ország zárta a szívébe. Azóta rengeteg teltházas fellépésen láthatta a közönség, élő koncertet adott Kökény Attilával, megjelent számos saját dala, amik rendre a játszási listák élén landoltak. Ezekből a saját dalokból és az X-Faktorban elhangzott legjobbakból áll össze Tibi repertoá

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here