18.3 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
HomeEgészségügySegítsünk! Véradás lesz a szomszédban!

Segítsünk! Véradás lesz a szomszédban!

Június 18-án, pénteken 12.00 és 18.00 óra között újra kitelepül a Magyar Vöröskereszt, ezúttal ismételten az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárba (2360 Gyál, Kőrösi út 118-120.). A megfelelő közegészségügyi szabályok betartása mellett szervezik a véradást, amelyről a helyszínen adnak felvilágosítást. A véradás teljes folyamata 30–35 percet vesz igénybe. Első lépésként regisztrálják a véradó adatait. Nagyon fontos, hogy minden véradás alkalmával kötelező bemutatni a személyigazolványt, ennek hiányában útlevelet vagy jogosítványt; lakcímigazoló kártyát; TAJ kártyát. Ezen dokumentumok fénymásolata nem fogadható el. A vér leadása nagyjából 5–7 percig tart, melyet követően 10 percet pihennie kell a véradónak. A véradás előtt bőségesen kell folyadékot fogyasztani, valamint étkezni.

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a hazai térítésmentes véradás szervezésében. A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete közel 180 településen szervezi a lakossági, munkahelyi véradásokat. A véradásokon évente közel 30.000 fő jelenik meg és adja le vérét, hozzájárulva ezzel az egyenletes vérellátás biztosításához Magyarországon.

A véradás az a segítségnyújtás, amikor önkéntesen, saját vérünkből csekély mennyiséget más személy számára felajánlunk úgy, hogy az alkalmas legyen a beteg gyógyítására.

A véradás menete:

A véradás teljes folyamata mintegy 30 – 35  percet vesz igénybe. Első lépésként regisztrálják a véradó adatait. Nagyon fontos, hogy minden véradás alkalmával kötelező bemutatni a személyigazolványt, ennek hiányában útlevelet vagy jogosítványt, lakcímigazoló kártyát, TAJ kártyát. Ezen dokumentumok fénymásolata nem fogadható el.

A véradás előtt bőségesen kell folyadékot fogyasztani, valamint étkezni.

A regisztrációt követően a véradónak ki kell töltenie, egy, az egészségügyi állapotára vonatkozó kérdéseket tartalmazó kérdőívet, melynek alapján a kivizsgáló orvos eldönti, hogy a jelentkező alkalmas-e a véradásra, van-e bármiféle kockázata a véradásnak a véradóra nézve. Az orvosi és laborvizsgálat alkalmával vérnyomásmérésre, hemoglobinszint mérésre, illetve a fő vércsoportok (A, B, AB, 0) kerülnek meghatározásra. Amennyiben a véradó minden kritériumnak megfelel, úgy leadhatja vérét. A vér leadását követően, mely nagyjából 5 – 7 percig tart, 10 percet pihennie kell a véradónak.

Vöröskeresztes véradásszervezéssel kapcsolatos információkkal és kérdésekkel kérjük, keresse az illetékes koordinátort:

3. sz. Területi Szervezet  (Dabas és környéke)

Hidvégi Balázs területi vezető
Elérhetősége: [email protected], +36-70/933-8187V
gyal.hu

Népszerű