Péntek hajnalban már két magyarért izgulhatunk Tokióban

0

Pénteken – még a hivatalos megnyitó ünnepség előtt – két egyéni sportágban is megkezdődnek az olimpiai versenyek. Mindkettőben lesz magyar szereplő is.

Az evezősök férfi egypár számában, körülbelül hajnali fél kettőkor, Pétervári-Molnár Bendegúz rajtol, a majdani döntőbe jutás reményével. Jó előjel, hogy a tizenkét kiemelt közé sorolták. A száma első előfutamában, az egyes pályára kapott besorolást, a brazil Lucas Verthein, az iraki Mohammed Rijad, a norvég Kjetil Borch, a kuvaiti Abdulrahman al-Fadhel és a cseh Jan Fleissner társaságában. Papírforma szerint a 2018-as világbajnok norvég jobb egyedül nála, reális esélye van arra, hogy az első három között végezzen, s így kihagyja a szombati reményfutamot.

„Jó úgy részt venni egy olimpián, hogy már tudom milyen. Mit érdemes és mit nem érdemes csinálni. Sokkal tudatosabban jöttem ide, mint öt évvel ezelőtt Rióba. 2016-ban a kvalifikáció volt a cél, most a kvóta csak egy állomás volt. Az biztos, hogy nem fogom eltaktikázni a negyeddöntőt, mint tettem azt Rióban. Az butaság volt. A maximumnál is többet kell kihozni magamból, nem lesz könnyű futam. A döntős szerepléssel lennék igazán elégedett” – mondta a Budapesti Evezős Egyesület 28 éves versenyzője az országos szakszövetség honlapjának nyilatkozva.

Tokió, 2021. július 16. Az első versenynapon szereplő Balogh Mátyás íjász (j) és és edzője, Wenger Attila a tokiói olimpiai faluban 2021. július 17-én. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik. MTI/Kovács Tamás

Az olimpia nulladik napjának másik magyar indulója az íjász Balogh Mátyás. Negyvenegy év után szerepel ismét magyar férfi íjász az olimpián, akkor a sportág legendája, Nagy Béla ötödikként zárt, ez nem lenne reális elvárás a Bp. Honvéd versenyzőjével, a Magyar Honvédség sportszázadának tagjával szemben. A férfiak egyéni száma magyar idő szerint reggel hat órakor kezdődik.

A 21 éves sportoló a kvótaszerzés után az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy Tokióban az első „lépcső” a 72 lövésből álló rangsoroló verseny lesz, ennek alapján alakulnak ki az első forduló párjai, a verseny attól kezdve kieséses rendszerben zajlik. Az első fordulót majd keddtől tartják.

(infostart.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here