12 C
Budapest
péntek, március 1, 2024
HomeMizu veletekÖnkénteseket keres a Budapest100 csapata

Önkénteseket keres a Budapest100 csapata

A járványhelyzet miatt májusról szeptember 11–12-re tolták a Budapest100 idei programsorozatát, azonban az ez évi szlogen továbbra is az Újratervezés! – a világháborúk után, 1921–1930 és 1945–1957 között épült, újraépült, átadott házak kerülnek ezúttal a fókuszba. Ehhez a tematikához keres most önkénteseket a szervező Kortárs Építészeti Központ.

A szervezők elsősorban kutatásbanszakmai programszervezésben, a lakók bevonásában és közös programszervezésbencikkírásban, valamint kreatív tartalomfejlesztésben várják az önkéntesek segítségét, és persze nem árt, ha mindezek mellett az épületek iránt is kiemelten érdeklődnek a pályázók.

Aki szeretne részt venni a 2021-es Budapest100 szervezésében, az ezen a linken találja meg a további információkat, valamint a jelentkezési űrlapot is itt lehet kitölteni. Határidő: 2021. augusztus 1. éjfél.

Népszerű