17.9 C
Budapest
kedd, május 7, 2024
HomeKultúraNyáry Krisztián érkezik a FSZEK Lőrinci Nagykönyvtárba

Nyáry Krisztián érkezik a FSZEK Lőrinci Nagykönyvtárba

Rendhagyó irodalomóra lesz Nyáry Krisztiánnal a Lőrinci Nagykönyvtárban

Nyáry Krisztián író 2021-ben kezdte publikálni a Facebookon a magyar írók és költők szerelmi életéről szóló írásait, amelyek rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert.

 

A posztok alapján a Corvina Kiadónál megjelent Így szerettek ők c. kötete, amely a 2012-es év egyik könyvsikere volt. A kötet olvasásnépszerűsítő hatása miatt 2013-ban elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által adományozott Fitz József-könyvdíjat és XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál irodalomtanárokból álló zsűrijének Budai-díját. 2013-ban megjelent az Így szerettek ők második része. 2014. novemberében jelent meg Igazi hősök – 33 magyar című kötete, amelyben olyan 19–20. századi magyar emberek életét mutatja be, akiknek sorsa vagy személyes döntései ma is példaszerűek. 2015-ben adta ki Merész magyarok – 30 emberi történet című könyvét, amelyet 2016-ban a magyar festők magánéletéről szóló Festői szerelmek című kötet követett. Az Igazi Hősök és a Merész magyarok történeteiből 2017-ben angol nyelvű válogatás látott napvilágot Eminent Hungarians címmel. 2017-ben jelent meg Fölébredett a föld című könyve, amelyben 1848-49-ben született leveleket közöl a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. 2018-ban megjelent könyve, az Írjál és szeressél 125 magyar szerelmes levelet tartalmaz a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. A 2019-es Életemnél is jobban című kötet ennek folytatása, további 115 szerelmes levéllel és történettel.A rendezvényre előzetesen jelentkezett olvasóinkat várják!

Az előadás időpontja: 2021. október 15, péntek 14 óra
Beszélgetőtárs: Berta Beáta
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: személyesen a könyvtárban, vagy e-mailben lehetséges: [email protected]
A regisztrációhoz kapcsolódó

*A rendezvényen való részvétel érvényes védettségi igazolvánnyal lehetséges.

A résztvevők megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

Népszerű