Nocsak! Gyorsabban forog a Föld, mint korábban

0

Egyre inkább gyorsul a Föld forgása és ez valamelyest negatív hatással lehet az általunk használt technológiai eszközökre – írja az IFL Science portál. A forgás sebességét több tényező is befolyásolja, a legfontosabb ezek közül az, hogy a Hold milyen közel tartózkodik bolygónkhoz. 

Korábban a legrövidebb napot 2005-ben mérték, a tavalyi évben azonban ezt a rekordot

28 ALKALOMMAL SIKERÜLT MEGDÖNTENI.

A változás persze nem volt jelentős: a 2020-as napok átlagban csupán 0,5 milliszekundummal – vagyis ezredmásodperccel – voltak rövidebbek a korábbiaknál.

A 2021-es évre vonatkozóan is gyorsulást jeleznek előre a kutatók, bár ennek mértékét jóval kisebbre – 0,05 milliszekundumra – taksálják.

Korábban azonban pont ennek az ellenkezője volt jellemző, vagyis az, hogy a Föld forgása néha lelassult. Emiatt kellett az úgynevezett szökőmásodperceket is alkalmazni, most azonban nagyon úgy fest, hogy „negatív-szökőmásodpercekre” lesz szükség.

A forgási sebesség változása minket ugyan közvetlenül nem befolyásol, az általunk használt technológiát azonban igen.

A SZATELITEKKEL VALÓ KOMMUNIKÁCIÓT, VALAMINT A SZÁMÍTÓGÉPES TECHNOLÓGIÁT UGYANIS MEGBOLONDÍTHATJA AZ IDŐZAVAR.

2012-ben például a Reddit már egy alkalommal leállt amiatt, hogy az alapjául szolgáló Linux operációs rendszer nem tudta megfelelően kezelni az időeltolódást.

Még az is változik, hogy hány napból áll egy év

Nemcsak a Föld forgási sebesség változhat, hanem az is, hogy hány nap alatt ér körbe a Nap körüli pályáján bolygónk.

Több százmillió évvel ezelőtt keletkezett korallok vizsgálata által ugyanis kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy akkor még 420 alkalommal fordult körbe a föld egy év alatt. Ez az érték aztán szép fokozatosan csökkent le 365-re.

(index.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here