Nem semmi: doktori címet kap az egyetemen Kovács Ági

0

Sikeresen teljesítette nyilvános PhD-védését Kovács Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok úszó – a Testnevelési Egyetem Sporttudományok Doktori Iskolájában ő az első olimpiai bajnok, aki doktori címet szerez.

Kovács Ágnes „Élsportolók és a média munkatársainak kapcsolata a XXI. század elején Magyarországon” címmel készítette el doktori értekezését, amelyben hazánkban elsőként vizsgálta ezt a témakört, és a kutatás tárgya világviszonylatban is úttörő vizsgálatnak számít. Az olimpiai bajnok úszó a Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola által szervezett eseményen tartotta meg nyilvános PhD-védését.

Hosszú út vezetett eddig a pillanatig. Ezt a mostani érzést talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor annak idején úszóként egy olimpián becsaptam a célba. Az elmúlt évek során rengeteget dolgoztam, tanultam, és megtapasztaltam azt, hogy a tudományos szemlélet mennyire ki tudja tágítani az ember világnézetét. Témaválasztásomat inspirálta ugyan a sportmúltam, de ettől függetlenül, már kutatói szemmel végeztem a vizsgálataimat, aminek során nagyon érdekes volt feltárni a sportmédiában bekövetkezett változásokat és aktualitásokat. Bízom benne, hogy empirikus kutatásom a jövőben egyaránt segítséget nyújthat mind az élsportolóknak, mind pedig a sportmédia munkatársainak. Szeretnék egyúttal köszönetet mondani mindenkinek – elsősorban témavezetőmnek, dr. Dóczi Tamás egyetemi docensnek –, aki bármilyen formában segítette és támogatta tudományos tevékenységemet – mondta el sikeres nyilvános doktori védését követően Kovács Ágnes.

Kovács Ágnes olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok úszó 2001 és 2005 között az Arizonai Állami Egyetem hallgatója és úszója volt, majd az egyetem legmagasabb kitüntetésével búcsúztathatta marketing és kommunikáció szakon végzett tanulmányait, valamint az egyetemi sportolói életet. Tíz évvel diplomája átvétele után újabb rangos egyetemi elismerésben részesült: 2015-ben beválasztották az Egyetem halhatatlanjai közé. Hazatérése után a Budapesti Corvinus Egyetem mesterképzésén szerzett diplomát szociológus-közgazdász szakon. 2013-ban nyert felvételt a Testnevelési Egyetem Sporttudományok Doktori Iskolájába, kutatási területe az élsportolók és a média kapcsolata. Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi konferencián vett részt előadóként, valamint tudományos írások is kötődnek a nevéhez – a többi között a Sport in Society, illetve az International Journal of Sport Communication című nemzetközi szaklapokban jelent meg publikációja. Ambíciói között régóta szerepelt, hogy hosszú távon az üzleti életben is szeretne emberekkel foglalkozni, ezért 2016–17-ben a kaliforniai Berkeley Egyetem executive coach képzésén vett részt. Napjainkban az akadémiai élet mellett karrier coachként tevékenykedik.

Kovács Ágnes sporttudományi és szakmai téren a jövőben is tovább kívánja vizsgálni az élsportolók és a média munkatársainak a viszonyát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here