Nálunk történt! Videón, ahogy ráhúzta a kormányt egy szembejövő autósra a kamionos

0

Mint az ittlakunk.hu is beszámolt róla, életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos, amikor egy korábbi közlekedési nézeteltérést követően ráhúzta a kormányt egy akkor már szemben közlekedő autóra még tavaly január 8-án a XVIII. kerületben.

A két sofőr nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba. A személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált a tehergépkocsi elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról. A Közdűlő úton már egymással szemben haladva találkoztak. A videón jól látszik, hogy a másik sofőr ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozza a tehergépkocsit, életveszélyes helyzetet teremtve.

 

A manőver következtében nem történt ütközés, a kamionos elhajtott, a rendőrök még aznap elfogták a sofőrt.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatott nyomozást, melynek keretében intézkedtek a kamionos vezetői engedélyének bevonására.

A 44 éves gyanúsított eleinte tagadta a bűncselekmény elkövetését. Arra hivatkozott, hogy előzőleg a személyautó vezetője többször hirtelen fékezésre kényszerítette, de ezt a menetíró készülék adatai nem támasztották alá. Azt is mondta, hogy a kormány félrerántására egy út menti akadály miatt volt szükség, de a videón ennek nem volt nyoma. A bizonyítékok hatására a férfi végül beismerő vallomást tett.

A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait a napokban küldték meg az ügyészségre. Az életveszélyes mutatványt pedig megnézhetitek az alábbi videón.

 

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here