Nagy a balhé! Heten haltak meg a kabuli repülőtérnél

0

 

Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat – derült ki vasárnap a brit védelmi minisztérium közleményéből.

A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Azt írta, hogy „a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek”, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet, olvasható az MTI összefoglalójában.

Egy nappal korábban az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt. Csak akkor menjen oda valaki, ha a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott. Az amerikai nagykövetség szerint jelentős a veszély, de merényletekről egyelőre nem érkeztek jelentések.

 

 

telex.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here