12.7 C
Budapest
péntek, március 1, 2024
HomeEgészségügyGulyás: érkezik a járvány negyedik hulláma

Gulyás: érkezik a járvány negyedik hulláma

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, védekezni csak a vakcinákkal lehet, és minden vakcina hatékony. Aki be van oltva nagyon kevés eséllyel kaphatja el a vírust, csupán 0,18 százalék a megbetegedés esélye az oltottaknál. Ha pedig mégis elkapja, annak a lefolyása enyhe lesz, sokkal kisebb az esélye a súlyos megbetegedésnek, mint az oltatlanok esetében.

Elmondta szeptemberben újabb oltási kampányt hirdetnek és hogy minél zökkenőmentesebben történjen az oltás, most már nem csak a rezidensek, hanem a hatodéves orvostanhallgatók is beadhatják az oltást.

 

A fiatalok oltásáról is gondoskodtak, iskolakezdés előtti két és az iskola megkezdése utáni két napban iskola oltópontok üzemelnek majd, hogy aki szeretné be tudja oltatni magát.

Oltóanyag van bőven, még rendelkezésre áll több mint 8 millió vakcina.

Gulyás kiemelte, az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra – mondta a miniszter. Mindenkire vonatkoztatva elmondta: „Aki beoltatja magát, annak érdemben nem lesznek ősszel szigorítások”. Hozzátette, pillanatnyilag nem látja indokoltnak a kormány, hogy újra kötelezővé tegyék a maszkviselést zárt terekben.

 

 

18.kerulet.ittlakunk.hu

 

Népszerű