Na, ne! Jakab Ferenc: elég magas az oltatlanok száma ahhoz, hogy berobbanjon a negyedik hullám

0

 

Bőven elég magas az oltatlanok száma ahhoz, hogy itthon is berobbanjon a negyedik hullám, mondta Jakab Ferenc virológus a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az MTI által szemlézett interjúban a professzor azt mondta, hogy csak az oltásokkal lehet csökkenteni a járvány veszélyét.

Jakab szerint már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot, ami biztosan erősebb lesz az elsőnél – de gyengébb a harmadiknál: „Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni.”

A virológus szerint egyértelműen van mi miatt aggódni, hiszen még ott is újra emelkedik a fertőzöttek száma, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben – az ottani helyzetet ebben a cikkben részletesen is bemutattuk.

„Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit. Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák”

– mondta Jakab a szombat reggel megjelent interjúban. Szerinte már az ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám, de „kis szerencsével az augusztust még megússzuk”.

A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője most is hangsúlyozta, hogy a fertőzési láncot csak az oltásokkal lehet megakadályozni. Mivel a fiatalabbak között alacsonyabb az átoltottság, ezért szerinte a következő hullám már őket fogja inkább érinteni.

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here