10.5 C
Budapest
kedd, február 27, 2024
HomeGasztronómiaMegvan az év szaloncukra! Megnyugtatunk mindenkit: nem zselés!

Megvan az év szaloncukra! Megnyugtatunk mindenkit: nem zselés!

Jamaicai kókusz, pisztácia, aszalt gyümölcsök – Kiosztották ‘Az év szaloncukra’ díjat

Volt olyan karácsonyi édesség, ami három kategóriában is díjazott lett. Külön értékelték a cukormentes, a kézműves és az olcsóbb kategóriájú szaloncukrokat.

Idén újra – immár második alkalommal – megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre igyekeztek az összes hazai gyártót meghívni. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek, de idén is kiemelt kategória volt a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) kategória. Mivel a múlt évben láthatóan voltak sláger ízek, így idén a legkedveltebb ízek legjobbjait is megkeresték. Idén is kiválasztották a legjobb új ízt, de ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett Az Év Szaloncukra Facebook- és Instagram-követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 152 szaloncukor közül választották ki. A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 150 kóstoló segített. A kóstolásokra több, mint 5000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 15 győztest.

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója végzett, amit az Eucharisztikus Kongresszus Süteményének választott süti ihletett.

A második helyen a kiskunlacházi Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos szaloncukra fehér csokoládéban végzett, ami ezzel a címmel együtt három díjat is besöpört idén, míg a harmadik helyen címvédőként idén is a maklári Stühmer pisztáciakrémes szaloncukra végzett.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a gödöllői Sulyán Cukrászda fehércsokoládéba mártott roppanó kekszes fehér csokoládés trüffel szaloncukra lett az első, a második az idén 3 díjat besöprő Jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval végzett a Demeter Chocolate-től, a harmadik helyen pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukra végzett.

Az Év Cukormentes Szaloncukra első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé édesítőszerekkel, szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra édesítőszerekkel lett.

Az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyre a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra került, a harmadik a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra lett.

A legjobb marcipános szaloncukor az orosházai Hóvirág Fagylaltbár vörösboros-aszalt szilvás marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós-karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai feketekókuszos szaloncukra, míg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyert a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes, akik évek óta magukénak tudhatják a legjobb zselés szaloncukor címét és ebben a versenyben is ismét az élen végeztek.

 

(szeretlekmagyarorszag.hu)

Népszerű