Lesz egy kis változás a Fácsén!

0
Alapvetően változnak majd a Facebook-oldalak, részben „a jobb felhasználói élmény érdekében”, részben pedig azért, hogy pontosabban mérjék azt, hogy egy adott oldal hány embert ér el, továbbá az oldalak adminisztrátorai számára is átláthatóbb felületet akarnak nyújtani.

Folyamatban van a Facebook-oldalak átalakítása: a közösségi hálózat ma jelentette be az alkotók és közéleti személyiségek számára a Facebook-oldal élményének jelentős változását, amely magában foglalja az új megjelenést, a frissített navigációt, a dedikált hírcsatorna bevezetését, a rajongók bevonására szolgáló új Q & A formátumot és egyéb eszközök és lehetőségek megújulását is.

Az újratervezés fontos része, hogy megszünteti a „Tetszik” gombot is, hogy inkább a Követőkre összpontosítson

– EZ KÖZVETLENEBB MÉRÉSE ANNAK, HOGY EGY ADOTT OLDAL HÁNY EMBERT ÉR EL.

Már a múlt év nyara óta lehet arról tudni, hogy a vállalat tervezi a Facebook-oldalak átalakítását, amikor elkezdte a frissített megjelenés tesztelését kiválasztott számú kiemelt személyiséggel: köztük színészekkel, szerzőkkel és alkotókkal, majd a teszt következő fázisában az angol nyelvű üzleti oldalak következtek.

Ma a Facebook szerint az új élmény az elkövetkező hónapokban hivatalosan is megjelenik az összes Facebook-oldalon.

 

Tetszik? Már nem tetszik…

A Facebook egyébként a publikumnak részletesen is kifejtette, hogy szerintük miért van szükség a „Tetszik” gomb megszüntetésére. Úgy gondolják, hogy a „Tetszik” félrevezette egy oldal valódi népszerűségét. Sok Facebook-felhasználó egyszer „kedvelte” az oldalt, de később aztán nem követte azt, csak hogy eltávolítsa frissítéseit a hírcsatornájából, mert már nem érdekelte az oldal által nyújtott tartalom. Az is előfordult, hogy egyszerűen csak azért „dobott egy lájkot” korábban egy oldalra, hogy szívességet tegyen egy barátjának, de az oldal frissítéseire már nem volt kíváncsi.

A Facebook most azt állítja, hogy egy adott oldal követőinek száma lesz a mérőszám az új élmény élvonalában, mivel ez jobban jelzi, hogy hány ember rajongó, aki frissítéseket kap az oldalról.

(index.hu nyomán)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here