A 35 éves Berecz sporttörténelmet írt, ugyanis az ötkarikás játékok történetében ezidáig egyetlen egy érmet szereztek a magyar vitorlások.
Az Enosima Jachtkikötőben vette kezdetét az olimpiai döntő kedden, ahová a világ-és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott tovább. Berecz hátránya kilenc helyezési pont volt a címvédő brit Giles Scott-tal szemben, előnye pedig két pont a harmadik spanyol Joan Cardona előtt.
![](http://www.naphire.hu/wp-content/uploads/2021/08/ezustermes_berecz.jpg)
A verseny kezdetén Berecz, Cardona és Nicholas Heiner is elhúzott, miután a rajtnál a brit Scott átcsúszott a vonalon. A nyitó szakaszban Jake Lilley vezetett, mögötte a magyar vitorlázó kezdett előnybe kerülni. Ezt követően az ausztrál és Berecz már tisztán vezetett, a bójavételnél az új-zélandi Junior Josh jött fel a harmadik helyre.
Ezután Berecz átvette a vezetést, de a fordulónál Lilley került az első helyre. A magyar vitorlázó végig gyors tempóban haladt, az élre tört és az ausztrál ellenfelével előzgették egymást. Az utolsó szakaszra Berecz megint másodikként fordult, Scott tartotta hatodik helyét, ami neki aranyat jelentett.
![](http://www.naphire.hu/wp-content/uploads/2021/08/berecz.jpg)
Az utolsó szakaszban Berecz nagy hajrát nyitott, megnyerte a futamot, már csak a brit ellenfelére kellett figyelnie, de végül Giles Scott nyakába került az aranyérem, a magyar vitorlázó pedig együtt örült vele – írta az MTI.
![](http://www.naphire.hu/wp-content/uploads/2021/08/berecz_scott.jpg)