Gresina István:
Egy csepp Föld
Kérdeztél, a csend válasz volt.
Hűvös szellő jött és áthatolt.
Hogy történt ez, hogy lehet!?
Ha véget ért, hát Ég Veled.
Várt minket, óvott, felnevelt.
Tanított, de senki sem figyelt.
Nékünk adta mindenét,
Nem kérdezte: mondd, miért?
Uram, hozzál változást,
Állítsd meg a pusztulást,
A remény benned él.
A Földünk többet ér!
A tenger felett szálló madár
Ha elfáradt és leszállna már,
Szeress úgy, ahogy ő szeretne,
Egy csepp Földet a Végtelenbe.
Körbevesz, féltőn átkarol,
Áldást oszt, ha hitre szomjazol.
Érted éli napjait
Bölcsődtől a sírodig.
Nemes Nagy Ágnes:
A női táj
Oly engedékeny, lágy e tájék,
simítható és bontható.
Térde között kíváncsi sikló
villódzik át: a nagy folyó.
Sokezer év dicsérte lággyá
a sűrű völgyet, dús hegyet –
zavartan állok, nézelődöm:
e női tájban mit tegyek?
A Balti-tenger mossa lábát,
haját a tyrrheni-habok,
de mégis síma köldökénél
egy másik tájra gondolok:
hol teknősbékákat nevelnek,
hol minden magasabbra nő,
hol óriási kaktusz-ágról
vörös virágot szív a hő,
a kölykök szúnyogon repülnek,
hol vág a sás és vág a fény,
hol minden éles, mint az elme,
s minden meleg, mint egy növény,
s estefelé a fák moháján
a méznél sűrűbb méz csorog,
s a tóban térdemig csobognak
a langyos, zöldes csillagok,
s az iszapnál forróbb iszapban
álmában szortyan, túr a rák –
s kinyílik vállamon a szellem,
mint jóllakott virág.