Figyelem! Szakácsot keres a Zila Kávéház!

0

Szakácsot keres a Zila!

  • A Zila Kávéház és Étterem több, mint 30 éves cukrászati múlttal rendelkezik, 2003 óta pedig klasszikus kávéházként és étteremként is működünk.
  • Az elmúlt évek során több száz családi és céges rendezvényt bonyolítottunk le, melyek között számos kitelepülés is szerepelt.
  • Vendégeink döntő többsége rendszeresen visszajáró törzsvendégeink közül kerül ki, de munkanapokon jellemzőek az üzleti ebédek, céges rendezvények is.
  • A covid lezárások alatt is folyamatosan, teljesen létszámmal működött a konyhánk, az a la carte fogyasztást a ZilaGo házhozszállításunk váltotta fel, melyet a korlátozások után is megtartottunk.

Főbb feladatok, munkák:

  • A Zila Kávéház és Étterem lelkes, összeszokott csapatába keresünk elhivatott, szakmájára igényes munkatársat!
  • Általános szakácsot keresünk, aki otthonosan mozog a ROST pályán és a FŐZŐ pályán is, illetve szükség esetén a tálalásban is be tud segíteni.
  • A hagyományos éttermi feladatokon túl szeretünk kísérletezni, így a klasszikusabb étlapunk mellett heti ajánlatunkkal valósítjuk meg kreatívabb elképzeléseinket.Évente több borvacsorát és tematikus vacsorát tartunk, valamint valódi BBQ ételeket készítünk egész évben.
    Nyáron külön grillkonyhát üzemeltetünk a kerthelyiségben, illetve 2020. márciusa óta folyamatosan működtetjük az igen népszerű, ZilaGo házhozszállításunkat is.Amit kínálunk:
  • igényes munkakörnyezet, tágas, világos jól felszerelt konyhában
  • stabil háttér,
  • versenyképes fizetés,
  • remek csapat,
  • heti 4 munkanap,
  • napi étkezés,
  • rugalmas szabadnapok.
Ha szeretnél részese lenni egy profi csapatnak,
küldd el fényképes önéletrajzodat a [email protected] email címre.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here