Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre

0

 

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden.

A valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

 

Azt még tavalyelőtt eldöntötték – csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé -, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe.

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről.

Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat „Európa legnagyobb tűzijátékával” zárják.

Az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik. Még kedden megjelenik az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az augusztus 20-ai központi rendezvényeket, a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat.

A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre.

Tóth Ferenc, az ünnepi tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei ünnepi tűzijátékot is augusztus 20-án 21 órakor kezdik el fellőni a Duna vízfelületéről. Érdekességként kiemelte, hogy minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a „vér és harc” például piros, a „magyarnak lenni” trikolor színekkel jelenik majd meg. A mintegy félórás (34 perces) tűzijáték további vizuális és hangeffektekkel is kiegészül majd.

Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik majd fel. Ezeket a nagyobb uszályokat „gyöngysorszerűen” is összekapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is feldíszítik majd, innen lesz a görögtűz is – írta az MTI. A tűzijátékot kivitelező kérésére ezt az információt módosítjuk: a tűzijáték telepitése lesz a Petőfi és a Margit híd közötti Duna-szakaszon, erről a két hídról nincs lövés,
az Erzsébet és a Szabadság hidakról lesz lövés is.

A rakétákat többek között Spanyolországból, Portugáliából, Szlovéniából és Kínából importálták, s mind a mintegy 40 ezer darab rendelkezik a szükséges uniós tanúsítvánnyal. A tűzijátékot szükség esetén – például az időjárási helyzet miatt – azonnal le tudják állítani. Ezzel együtt félmilliárd forintos biztosítást is kötött a tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft

 

5.kerulet.ittlakunk.hu

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here