19.9 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
HomeKözbiztonságEmlékeztek a két fiúra, akik bevásárlókocsit toltak a sínekre? Így áll az...

Emlékeztek a két fiúra, akik bevásárlókocsit toltak a sínekre? Így áll az ügyük

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség. A vádirat szerint a két fiú 2020 augusztusában az egyik éjjel eltolt egy bevásárlókocsit egy XVII. kerületi bevásárlóközponttól a közeli vasúti sínekhez.

Az elkövetéskor 14 és 15 éves fiatalok a kocsit felfordították és a sínekre helyezték, majd végignézték, hogy az ott haladó egyik vonatszerelvény elsodorja. Három nappal később, a hajnali órákban egy másik kocsit is eltoltak a bevásárlóközponttól, és megismételték az akadályállítást. Ekkor az érkező vonat gyorsfékezés után nekiütközött a bevásárlókocsinak és ugyanúgy elsodorta.

 

A mozdonyban másfél millió forintot meghaladó kárt keletkezett, de megállás után tovább tudott közlekedni. Alig egy órával később az egyik fiú – már társa nélkül – egy hulladékgyűjtő edényt tett a sínekre, és végignézte, ahogy az érkező vonat nekiütközik.

Az ügyészség a két fiút közlekedés biztonsága elleni bűntettel valamint rongálással vádolja és fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza.

A próbaidő alatt a fiúk pártfogó felügyelet alatt állnak, és a vádhatóság kezdeményezésére részt kell venniük személyiségfejlesztő, illetve közösségi jóvátételi, a sérelem okozását tudatosító programban.

Népszerű