Egy kis Hollywood – George Clooney 60 évesen lesz ismét apa, megint ikrekkel lehet várandós a felesége

0
A sztárpár nagyon boldog, mert bár vágytak még egy gyerekre, nem voltak benne biztosak, hogy a koruk miatt sikerülhet – árulta el egy ismerősük.

Bővül George Clooney családja: felesége ismét várandós, ráadásul ikrekkel – írja az OK! magazin egy bennfentesre hivatkozva.

A bulvárlap nemrég még arról írt, hogy a színész házassága válságban van, sőt már a váláson gondolkoznak. Amikor azonban július 20-án Olaszországban, a Comói-tónál kapták lencsevégre őket, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy rossz a viszonyuk, sőt. Egymásba karolva, boldogan, elegánsan felöltözve igyekeztek egy családi vacsorára. Most kiderült, hogy nem véletlen: állítólag az érkező babák miatt felhőtlen a pár boldogsága.

Egy közeli ismerősük árulta el az OK! magazinnak, hogy Amal Clooney babát vár, ráadásul kettőt is, és már túl van az első trimeszteren.

Az informátor szerint már egyre inkább látszik a 43 éves jogászon, hogy terhes, így hamarosan már nem fogja tudni takargatni a pocakját a nyilvánosság elől.

A bennfentes szerint Clooney-ék családja és barátai már tudnak a gólyahírről. A sztárpár július 4-én tartott egy vacsorával egybekötött partit egy olaszországi étteremben, közel a villájukhoz, ott jelentették be, hogy bővül a családjuk.

 

 

(szeretlekmagyarorszag.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here