12.7 C
Budapest
péntek, március 1, 2024
HomeMizu kutyásokDöbbenetes, mit műveltek ezzel a kiskakassal – Az állatmentők is elszörnyedtek

Döbbenetes, mit műveltek ezzel a kiskakassal – Az állatmentők is elszörnyedtek

A Fióka- és Madármentés tette közzé az alábbi elképesztő történetet, amiben a fotókon látható szerencsétlen kakas és az őt megmentő állatmentők a főszereplők.

 

 

 

„Tomikát, a kiskakast tulajdonosa valószínűleg hónapokon keresztül sanyargatta azzal, hogy különböző módszerekkel dekorálta Őt. A tarajába piercingeket, fülbevalókat szúrt és ragasztott. Ennek következtében az elkezdett feketedni. Fejére siloplasttal, illetve ragasztópisztollyal sapkát ragasztott, hátára, mellére, szárnyaira különböző felvarrókat, sörösdoboz logókat. Nyakában nyaklánc és egy gumikarkötő volt, amelyre drótok voltak rátekerve, amelyre újabb és újabb „díszítések” kerültek. Lábán egy lánc volt, amely szintén dróttal volt még körbetekerve, lábujjain rézgyűrűk, amelyek szorították és sebesre karcolta a bőrét. Volt rajta nadrág is, amin volt ajtókitámasztó, csavarral rögzített magyar zászló és még sok más egyéb olyan dolog, amely gátolta őt a mozgásban. A sarkantyúira is rá volt ragasztva a hungarocell golyó és a parafadugó.

 

 

 

Ezt a sok szemetet majdnem 1 órás bódításban tudták csak róla leszedni ollóval, csiszolóval és más eszközökkel. Hatalmas köszönetet szeretnénk mondani Pazár Péter doktor úrnak és az Exo-Pet Állatgyógyászati Centrum egész csapatának! Bent maradtak, túlóráztak és ritka nagy szeretettel, alázattal bántak Tomikával.

 

 

A kiskakas most lábadozik, lábait, taraját kenegetni kell és megfigyelni. Nem lehet még kiengedni őt, hiszen a ragasztó és siloplast miatt sok tollát elveszítette és eddig valószínűleg sosem volt házon kívül. A lábain figyelni kell a sebeket nehogy elfertőződjenek.

 

 

Ezért a kiskakasért sok jó ember és szervezet összefogott. Nevét Tomiról, a Tizenegy Állatvédő Egyesület elnökéről kapta. Neki továbbították a segítségkérést, ő szervezte meg mentését, ő hozta ki és adta át nekünk a kiskakast és folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot. Hivatalosan az Állatmentő Sereg vette a szárnyai alá, a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület ellátta őt minden földi jóval, a Céghmester pedig, minden orvosi költséget átvállalt, azzal a feltétellel, hogy Tomikának mindenből csakis a legjobbat adhatjuk.

 

 

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a XI. Kerületi Rendőrkapitányságnak, hogy segítségükkel, intézkedésükkel ez a kiskakas egy esélyt kapott egy jobb életre. Példaértékű volt a gyorsaságuk és a hozzáállásuk!

 

 

 

A tulajdonos ellen a feljelentés megtörtént, de ő nem gondolta volna, nem tudta, hogy ez a madárnak rossz. Nem szándékosan tette ezt. Neki valószínűleg másfajta segítségre lesz szüksége, ami szintén folyamatban van” – írja a Fióka- és Madármentő Egyesület.

 

18.kerulet.ittlakunk.hu

Népszerű