Budapest, így szeretlek: csak egy kávét kért, 212 ezer forintról kapott számlát a Rákóczi úton – Videó

0

Összehangolt akciót tartottak október 28-án éjjel egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, miután felmerült, hogy ott az elmúlt időszakban több alkalommal is a reális ár többszörösét számlázták ki vendégeiknek. A police.hu vasárnapi híre szerint tetten is érték az alkalmazottakat, akik 212 ezer forint italfogyasztásról állítottak ki számlát egy német állampolgárnak, pedig a férfi csak egy kávét kért magának. Amikor vitatni próbálta az összeget, fenyegetni kezdték, azt mondták neki, hogy ha nem fizet, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díját is neki kell megtérítenie.

 

 

A német férfi a szórakozóhelyet megszálló nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban két nő ültette le, ők hordták ki neki az italokat anélkül, hogy maga rendelt volna, ő egyébként a pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni.

Az akcióban a rendőrök együttműködtek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Erzsébetváros Önkormányzata Hatósági és Ügyfélszolgálati Iroda és a BFKH VI. kerületi Népegészségügyi Osztály munkatársaival.

 

 

Az akciót megelőző felderítési munka során számukra már ismerős üzemeltetői kört azonosítottak a Rákóczi úton működő bár mögött. Ugyanehhez a családhoz tartozott egy Váci úti hely, amelyet korábban szintén túlszámlázás miatt számoltak fel.

A gyanú szerint a lehúzás lényege az volt, amiről a német férfi is beszélt: az alkalmazottak becsábították a külföldi vendégeket a szórakozóhelyre, italt vittek nekik akkor is, ha épp nem rendeltek, majd amikor a vendégek távozni akartak, irreálisan magas összeget követeltek rajtuk.

Volt olyan eset, amikor egy pohár sör után 250 ezer forintot kértek. A rendőrségi közlemény szerint több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de volt, akiktől ellopták a pénztárcáját, megfenyegették és megverték.

A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak. A szórakozóhelyet vezető 56 éves nőt szintén innen vitték el, 36 éves fiát pedig a lakásán fogták el a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai. Üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás. Egyelőre négy embert kezelnek gyanúsítottként. Köztük van a két vezető, akiket a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítanak. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A nyomozók több mint 7 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat: autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt is.

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here