5.6 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
HomeKultúraBemutatjuk 2021 legnagyobb Oscar-várományosait

Bemutatjuk 2021 legnagyobb Oscar-várományosait

Január közepén már látszik, mely filmekről fog szólni a 2021-es díjszezon. A legnagyobb Oscar-esélyes egy szolid, érzelmes vidéki dráma, de szép kört futhat Mundruczó Kornél első amerikai rendezése is. Idén szinte biztosan Oscart kap egy 2020-ban elhunyt filmsztár, és még az is elképzelhető, hogy jelölik Meryl Streepet. A legfontosabb kategóriák mentén mutatjuk be a 2021-es Oscar-díj várományosait.

2021. április 25-én megrendezik a 93. Oscar-gálát. Ez, ha nem is teljesen biztos, nagyon valószínű. Azt nem tudjuk, lesz-e élő közönség, vagy Zoomon adják át a díjakat, mert Los Angelesből egyelőre nem jönnek jó hírek járványügyi szempontból. A 2021-es díjszezon azonban már tavaly elindult, és még egy olyan furcsa és szomorú évből is, mint a 2020-as, kiemelkedtek azok a filmek, amelyek alkotóinak jó esélyük van, hogy ott legyenek a valóságos vagy virtuális Oscar-díjátadón.

Amit máris biztosra vehetünk, hogy a díjvárományos filmek mezőnyében sok lesz a netflixes vagy más streaming-felületen bemutatott produkció, sőt ezek talán többségben is lesznek a hagyományos moziforgalmazásba került filmekhez képest (természetesen az Oscar-nevezés miatt a netflixes filmeket is mozikba küldték, de nézőiknek csak elenyésző részét toborozhatták onnan). Végérvényesen eldőlt a kérdés, hogy a streaming-platformokon bemutatott filmeknek ott van-e a helyük a hagyományosan a mozipremierek közül válogató versenyeken – a filmipari átalakulások miatt ezek nélkül lassan már össze sem gyűlne egy Oscar-gála mezőnye.

Legjobb film

Készüljünk fel rá, hogy a 2021-es Oscar-gála egy halk szavú, nyers, de azért érzelmes és megrendítő road movie-ról fog szólni, amelyben egy állását vesztett, középkorú nő, mint annak idején a Szelíd motorosok főhőse, elindul, hogy megkeresse Amerikát, de nem találja sehol. Ez A nomádok földje, a kínai-amerikai Chloé Zhao harmadik rendezése, amelyben minden megvan ahhoz, hogy a Trump-elnökségen túllépő, a sebek begyógyulását és egy emberségesebb világot remélő Amerika emblematikus mozija legyen. Az alkotókkal készült interjúk legalábbis ezt az értelmezést támogatják.

Bár a filmet még nem láttuk, a visszajelzések alapján érzékeny és rokonszenves darab, ami megérdemelten gyűjti majd be az Oscar-díjakat a legfontosabb kategóriákban. Az amerikai filmkritikusok szövetsége már oda is adta a legjobb film, rendezés, női főszereplő és operatőri munka díjait Zhao filmjének. Magyar forgalmazó már van, de a hazai bemutatóról az ismert okok miatt semmi biztosat nem mondhatunk.

Ha valamilyen oknál fogva mégsem A nomádok földjét díjaznák, a legjobb filmek mezőnyében további tiszteletre méltó versenyzőkre is számíthatunk. A hatvanas évek polgárjogi mozgalmairól mesélő A chicagói 7-ek tárgyalása, a hollywoodi aranykorba kalauzoló Mank, illetve az itthon egyelőre ismeretlen, ugyancsak polgárjogi fókuszú One Night in Miami mind az Amerikai Filmakadémiának kedves témákról szólnak. Jelölt lehet Tom Hanks elégikusnak ígérkező westernje, A kapitány küldetése, valamint egy koreai család amerikai beilleszkedésének története, a Minari. Elképzelhető, hogy az animációs kategória mellett a legjobb filmek között is jelölik a Lelki ismeretek című, karácsonykor az interneten már bemutatott Pixar-produkciót, és esetleg Mundruczó Pieces of a Womanjének is kinéz egy jelölés ebben a mezőnyben.

Legjobb rendezés és forgatókönyvek

Az előbb említett filmek alkotói többnyire a rendezői és az eredeti, illetve adaptált forgatókönyveknek járó díjakra is esélyesek. Chloé Zhao a rendezői mezőnyben is éllovas, de ebben a kategóriában jelölést kaphat Az 5 bajtárssal versenybe szálló Spike Lee, Aaron Sorkin pedig A chicagói 7-ek tárgyalásáért rendezői és forgatókönyvírói Oscar-jelölésre is készülhet.

A rendezők mezőnyében van rá esély, hogy jelölnek egy olyan, nagyobb nevű alkotót is, akinek a filmje ugyan nem kifejezetten díjvárományos, de legalább egy jelöléssel el akarják ismerni a teljesítményét. Ebben az esetben a mozik megmentéséért síkra szálló Christopher Nolan (Tenet) vagy a mindig intelligensen és jelentőségteljesen nyilatkozó, valamint meglehetősen sokat orbánozó George Clooney (Az éjféli égbolt) is a jelöltek között találhatja magát.

A színészi kategóriákon kívül a forgatókönyvírói mezőnyben lehet esélye a Pieces of a Womannek, vagyis Wéber Katának, akit a Variety szeptemberben a tíz legígéretesebb forgatókönyvíró közé választott. Annak is örülnénk, ha írói munkájáért jelölést szerezne Kelly Reichardt és Jonathan Raymond (First Cow), Eliza Hittman (Never Rarely Sometimes Always), esetleg Charlie Kaufman (A befejezésen gondolkozom).

Legjobb férfi főszereplő

Sokáig nagyon valószínűnek tűnt, hogy a legjobb férfi főszereplők mezőnyében posztumusz Oscar-díjat osztanak ki, méghozzá a tavaly elhunyt Chadwick Bosemannek, akinek a halála nemcsak a filmipart, hanem az amerikai fekete közösséget is megrázta. Boseman Ma Rainey: A blues nagyasszonya című utolsó munkáját más kategóriákban is jelölhetik, igazi esélye azonban csak Boseman kései díjazásának van, hasonlóan ahhoz, ahogy Heath Ledgert elismerték A sötét lovagban nyújtott alakítása miatt.

Jelenleg is Boseman a kategória legnagyobb esélyese, az utóbbi hetekben azonban egyre több díjat és jelölést gyűjtött be Delroy Lindo, Az 5 bajtárs főszereplője, és a Father című, kétszereplős kamaradrámában minden bizonnyal hatalmasat játszó Anthony Hopkinst is újra jelölni fogják. Mellettük a fiatalok örülhetnek, hogy a jelöltek között lehetnek: Riz Ahmed a Sound of Metal megsüketülő dobosaként, Steven Yeun a Minari beilleszkedni igyekvő koreai családfőjeként lehet ott az ötös listán. A súlyos zaklatási ügybe keveredett Shia LaBeouf viszont fő- és mellékszereplőként sem számíthat jelölésre, még akkor sem, ha a Pieces of a Womanben mutatott játéka alapján amúgy megérdemelné.

Legjobb női főszereplő

Szeretnénk azt hinni, hogy ebben a kategóriában igazi verseny várható, méghozzá A nomádok földje főszereplője, Frances McDormand és a Pieces of a Womant a hátán cipelő Vanessa Kirby között. Egyelőre McDormand győzelmét jelzik előre a filmkritikusi és más, kisebb díjak, és nincs okunk kételkedni abban, hogy nemzedéke egyik legjobb színésznője, a legutóbb 2018-ban, a Három óriásplakát Ebbing határában miatt díjazott McDormand ezúttal is csodálatos alakítást nyújt.

A szívünk viszont Vanessa Kirbyhez húz. Nemcsak azért, mert a díjazásával Mundruczó filmjét is elismernék, hanem azért, mert az újszülött csecsemőjét a traumatikus szülés után elvesztő, gyászával birkózó nő szerepében elképesztően pontosan felépített, nagyon mély érzelmi tartományokba jutó alakítással jelentkezett. Ám az is igaz, hogy Kirby fiatal még, az Akadémia tagjai úgy vélhetik, egy ilyen belépő után biztosan lesz még alkalmuk díjazni.


Díjat nem, de Oscar-jelölést begyűjthet Carey Mulligan az Ígéretes fiatal nő enigmatikus hősnőjének szerepéért, és ott lehet a mezőnyben a mindig megbízhatóan remek Viola Davis (a Ma Rainey: A blues nagyasszonyában ő Rainey mama), illetve az itthon ismeretlen Andra Day (The United States vs. Billie Holiday). A nagy visszatérők közül pedig Michelle Pfeiffernek (French Exit) vagy a 86 éves Sophia Lorennek (Előttem az élet) járhat a főhajtás. Sőt mi több, akár Meryl Streep is megkaphatja kétezredik Oscar-jelölését a Szabad szavak révén.

Legjobb női és férfi mellékszereplő

Ezekben a kategóriákban kevésbé mernénk fogadni a díjazottakra. Olivia Colman nyilvánvalóan pompás partnere Anthony Hopkinsnak a Fatherben, esélyeit viszont némileg ronthatja, hogy két éve kapott Oscart A kedvencért. A jelölés viszont borítékolható. Vetélytársai között lehet a rég látott Ellen Burstyn (ő is a Pieces of a Womanben játszik nagyot), továbbá a Mank egyetlen szereplője, aki nem izzad, iszik vagy cigarettázik folyamatosan a filmben, vagyis Amanda Seyfried. A pár hónapja még díjvárományosként emlegetett Vidéki ballada az amerikai álomról Oscar-esélyi időközben elpárologni látszanak, de Glenn Close azért odaérhet egy mellékszereplői jelölésre. Sőt, az is megtörténhet, hogy a Borat lányát játszó, és Rudy Giulianival emlékezetes kalandba keveredő Maria Bakalovát is jelölik, ő biztos szórakoztatóbbá tenné a gálát.

Borat, vagyis Sacha Baron Cohen a férfi mellékszereplők mezőnyében is feltűnhet, csak éppen nem mint Kazahsztán szeme fénye, hanem mint A chicagói 7-ek tárgyalásának aktivistája kaphat jelölést. Ha Chadwick Bosemant valami oknál fogva nem díjazzák főszereplőként, akkor Az 5 bajtárs mellékszerepéért ismerhetik el, és begyűjtheti első Oscar-jelölését Boseman generációjának egy másik, egyre jelentősebbé váló afroamerikai színésze, Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah). Ha nem zárnak be a mozik, itthon szilveszterkor mutatták volna be a Szupernóvát, amelyben Colin Firth és Stanley Tucci alakítanak idősödő, meleg házaspárt, akik egyikük egyre súlyosbodó demenciáját próbálják elfogadni. Bármelyikük nevezhető fő- és mellékszereplőként is, ez pedig növelheti jelölési esélyeiket.

Legjobb operatőr

Nem mernénk jóslatokba bocsátkozni, Joshua James Richards (A nomádok földje) éppen úgy esélyes, mint a fekete-fehér képeivel nosztalgiát ébresztő Erik Messerschmidt (Mank) vagy az operatőri szempontból mindig hálás western műfajban dolgozó Dariusz Wolski (A kapitány küldetése). Jelölhetik továbbá a Tenet operatőrét, a már csak neve miatt is díjat érdemlő Hoyte Van Hoytemát, és bár a jelölése jelenleg nem tűnik valószínűnek, hátha befér a mezőnybe Rév Marcell is, aki Sam Levinson párkapcsolati kamaradrámáját, a Malcolm és Marie-t vette fel a tavaszi karanténidőszak alatt.

Legjobb dokumentum- és animációs film

Ebben a kategóriában hagyományosan sok az olyan film, aminek hírét sem hallottuk Magyarországon, és nem is nagyon fogjuk. Az ismertebb címek közül első helyen említendő a román egészségügyi rendszerről szóló, thrillereket megszégyenítően feszült Colectív, és ugyancsak a jelöltek között lehet a remek humorú, de végül nagyon is megindító Dick Johnson halálai, valamint a tavalyi Verzió Filmfesztiválon is vetített Üdvözöljük Csecsenföldön.

Az animációs kategóriában úgy néz ki, sima Pixar-győzelemre számíthatunk, már csak azért is, mert a Lelki ismeretek egyik nagy ellenfele ugyancsak Pixar-film, méghozzá az Előre!. A tavaly a Toy Story negyedszázados jubileumát is ünneplő animációs stúdiót leginkább Tomm Moore és a tüneményes Wolfwalkers szorongathatná meg. De nem fogja, mint ahogy Mijazaki Goro Earwig and the Witch című animéje sem. Egy mondatot megér az animációs rövidfilmek mezőnye is, mert ott elképzelhető, hogy Andrasev Nadja munkája, a Szimbiózis, vagy M. Tóth Géza Matches című munkája eljuthat a jelölésig.

Legjobb külföldi film

A tavaly sorra elmaradó fesztiválok miatt kevesebb az olyan, nem angol nyelvű film, amely 2020-as díjaival egyértelmű Oscar-favoritként várhatná a tavaszt. A legjobb esélyei Thomas Vinterbergnek és a Még egy kört mindenkinek alkoholközpontú tanármelodrámájának vannak, mert Hollywoodban nemcsak a rendező neve cseng jól, hanem a főszerepet alakító Mads Mikkelsené is. Vinterbergék taroltak az Európai Filmdíjak gáláján, és több amerikai filmkritikusi szervezet is kitüntette már őket.

A kategória jelöltjei között lehet az orosz Andrej Koncsalovszkij mesterműnek mondott Dear Comrades! című munkája, a migrációs és drogkartelles témában mozgó, mexikói I’m No Longer Here, vagy a két idős nő évtizedek óta tartó szerelméről mesélő, francia Two of Us (ezek persze nem a filmek eredeti címei, hanem az angol fordításuk, de a könnyebb kereshetőség miatt ezeknél maradtunk). Elképzelhető, hogy jelölik a Magyarországon is vetített Sarlatánt, és bízzunk egy erős Oscar-kampányhajrában a magyar nevezett, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre esetében! Az amerikai plakát mindenesetre szép lett.

(24.hu)

Népszerű