Az elmúlt évtized 10 legmeghatározóbb videójátéka – Íme

0

Összeszedtük azokat a videójátékokat, amelyek 2010 óta valamilyen szempontból fontosak, meghatározók, korszakalkotók voltak. Ebbe nem feltétlenül a „legjobb” címek tartoznak bele, ám a legtöbb esetben persze ez összetartozik. Időrendi sorrendben haladtunk – tehát ezúttal nem minőségi sorrendben vettük végig a legfontosabb gamercímeket. A felsorolásból most direkt kihagytuk azokat a közösségi játékokat (PUBG, Fortnite, League of Legends stb.), amelyek már közelebb járnak az e-sport műfajához, és itt most inkább az egyjátékos móddal rendelkező címekre koncentráltunk.

god-of-war-iii

God of War III (PS3, 2010)

Az új évtized egyik nagy nyitánya volt a Sony leghíresebb hack’n’slash akció-kalandjátéka, amely az abban az időszakban még szokatlannak számító iszonyatos hype-nak tényleg meg is felelt. Bár nem ez volt az a játék, amely ténylegesen az élvonalba emelte volna a Sony PS3-at a 2006 óta tartó, eleinte kissé bukdácsoló indulásból, hanem a szintén hatalmas sikert aratott, 2009-es Uncharted 2, viszont az örökké dühös görög harcos, Kratos elképesztően látványos és kegyetlen harmadik bosszúhadjárata szilárdította meg a Sony konzoljának pozícióját.

 

 

 

the-gears-of-war-movie-moves-forward-with-screenwriter-f-scott-f

Gears of War 3 (Xbox 360, 2011)

A Gears of War-sorozat Xbox 360-on megjelent részeinek egyértelműen legjobb és legerősebb darabja akkor jött ki, amikor a redmondi cég konzolja és a PS3 nagyjából egálban voltak. A Gears of War 3 egyszerre jött ki az Uncharted 3-mal, és hárommillió példány kelt el belőle az első héten, ami még mindig jóval szerényebb, mint az Uncharted 3 eladása, de még így is az Epic Games játék tekinthető az Xbox 360 egyik legerősebb címének.

 

 

 

Uncharted: The Nathan Drake Collection

Uncharted 3: Drake’s Deception (PS3, 2011)

Maga Harrison Ford tesztelte egy trailerben ezt a legendás akció-kalandot, amelyben a kincsvadász Nathan Drake az „őse”, Sir Francis Drake nyomába ered két másik társával együtt. A játék csak a legelső napon 3,8 milliós eladással büszkélkedhetett. A Sony PlayStation 3 ezzel a játékkal egyértelműen megerősítette vezető pozícióját, amelyet már nagyjából meg is tartott a generáció végéig.

 

 

 

image the elder scrolls v skyrim-16068-2190 0003

 

The Elder Scrolls V: Skyrim (Multi, 2011)

A The Elder Scrolls RPG-sorozat utolsó része már lassan 10 éve megjelent, és teljesen végigkísérte az évtizedet, a kiadó Bethesda ugyanis az atyaúristenen is megjelentette a játékot, ráadásul több, különféle verzión keresztül is. A Skyrim különböző verziói PC-n, Xbox 360-on, PS3-on, PS4-en, Xbox One-on, PSVR-on és Nintendo Switchen láttak napvilágot – volt, ahol többször is. Ráadásul PC-n szénné modolták különféle grafikai változtatások tömkelegével, így a 2011-es, kicsit elavult megjelenéshez képest ultramodern megjelenítéssel nyomulhattak vele a gamerek tömegei ezen a platformon.

 

 

 

image grand theft auto v-22358-2397 0004

 

Grand Theft Auto V (Multi, 2013)

A másik játék, amely szinte teljesen végigkísérte az évtizedet, az a Grand Theft Auto V. Az első verzió még PS3-ra és Xbox 360-ra jelent meg, közvetlenül az akkoriban új generációnak számító PS4 és Xbox One boltokba kerülése előtt. Ahogy most a Cyberpunk 2077-tel a CD Projekt, úgy a Grand Theft Auto V-nél a Rockstar sem akarta kihagyni az előző platform kiterjedt felhasználói bázisát. A különbség csak annyi, hogy a GTA V közel sem volt annyira bugos – bár ott is voltak problémák. A Grand Theft Auto V-nek aztán egy PS4-, Xbox One- és PC-s verzióját is kihozták, és a multiplayernek is köszönhetően vált minden idők legjobban eladott játékává: több mint 120 millió darab kelt el belőle.

 

 

 

destiny-hp-fb-og-share-img

Destiny (Multi, 2014)

A Halo-sorozattal legendává vált Bungie a Microsoftot elhagyva saját lábon álló cégként fejlesztette ki ezt az egyjátékos kampányt és többjátékos, MMORPG-módot egyaránt tartalmazó játékot. Bár a sztori nem volt egy nagy durranás, de azért sokat dolgoztak vele, és a Destiny üzleti sikere is megalapozta a három évvel későbbi Destiny 2 folytatást, amely mind a mai napig az egyik legnépszerűbb „looter-shooter” – annak ellenére, hogy a cég már freemium módban értékesíti a játékot.

 

 

 

The Witcher 3 Wild Hunt 511236 1600x1200

The Witcher 3: The Wild Hunt (Multi, 2015)

A CD Projekt szerepjátékos sorozata már két rész óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, azonban az igazi áttörést a 2015-ös harmadik epizód hozta. Bár bugok ugyanúgy voltak megjelenéskor a játékban, mint most a Cyberpunk 2077-ben, és PS4-en kissé elmosódott volt a grafikája, összességében azonban mégis hatalmas élmény volt Ríviai Geralt tömérdek kalandjában részt venni. A Witcher 3 sikere mind a mai napig töretlen – a 2019-es Netflix-sorozat és az ugyanabban az évben megjelent Nintendo Switch verzió csak rátett két lapáttal.

 

 

 

The-Legend-of-Zelda-Breath-of-the-Wild

The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo Switch, 2017)

A Nintendo Switch sikerének adott hatalmas löketet a konzol első „killer appja”: egészen vicces volt, hogy több switches Zeldát adtak el induláskor, mint Nintendo Switchet. A Legend of Zelda: Breath of the Wild sikerének kulcsa persze az is, hogy Mijamoto Shigeru legendás Nintendo-játékainak egyike, és ez is végigkísérte a Nintendo sikertörténetét az 1986-os legelső részétől kezdve. A Breath of the Wild profin kidolgozott open world világának és korszakalkotó megoldásainak köszönhetően 2017-ben a Game Awards rendezvényen el is nyerte az Év Játéka díjat.

 

 

 

 

kratos atreus god of war 2018-1920x1080

 

God of War (PS4, 2018)

A PlayStation 4 éra talán legfontosabb, legerősebb címe a 2018-as God of War, amelyben az északi, norvég világba költözött, lenyugodott, idősebb görög harcos, Kratos a fiával jár be egy veszélyes, kalandos utat, miközben különféle szörnyekkel, mitikus rémségekkel, félistenekkel és istenekkel kell megküzdeniük. A God of War hatalmas sikert könyvelhetett el a közönségnél és a kritikusoknál egyaránt, és ez is elnyerte a The Game Awardson az Év Játéka díjat.

 

 

 

The Last of Us Part II (Forrás: Sony)

The Last of Us Part II (PS4, 2020)

Igazából már az első, 2013-as rész is ebbe a listába tartozna (melyből egy 2014-es, remastered rész is készült), de végül csak ez fért bele, úgyhogy tessék a listába az első epizódot is beleképzelni. A mutáns élőhalottakkal, vad bandákkal és félkatonai szervezetekkel a posztapokaliptikus Washington környezetében játszódó bosszútörténet két, külön irányítható, egymásra vadászó női karakterrel ugyan némileg megosztotta a közönséget, de ettől csak még nagyobb hírverést kapott, és a játékosok zöme azért imádta. Idén a Game Awardson nemcsak az Év Játéka díjat zsebelte be, de hat másikat is.

 

 

(index.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here