13 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
HomeGazdaságAz állami és önkormányzati bérházakra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az állami és önkormányzati bérházakra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

A kormány döntött arról, hogy azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak – közölte Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány, ebből 1400-an budapesti bérlakásokban laknak, 532 család pedig a Magyar Honvédség kezelésében levő állami tulajdonú ingatlanokban él a fővároson kívül Nagytarcsán, Debrecenben és Nagyorosziban – ismertette. Hétfő este jelenik meg az erről szóló kormányrendelet, amelyben visszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől vezetik be a szabályozást.

 

 

A 444 is írt arról, hogy Baranyi Krisztina, IX. kerületi polgármester és Tóth József, XIII. kerületi polgármester törvénymódosítást kért a kormánytól, hogy segítsenek annak a mintegy nyolcszáz önkormányzati bérlakásban élő családnak, akikre az energiaszolgáltató szerint nem vonatkoznak a lakossági fogyasztók védelmében hozott szabályok.

A IX. kerületben 367 család 12 önkormányzati tulajdonú épületben, a XIII. kerületben pedig 425 család kilenc olyan bérházban él, amelyekben a fűtést és meleg vizet biztosító központi gázkazánhoz egy gázóra tartozik. (444/MTI)

 

Népszerű