16.4 C
Budapest
kedd, május 7, 2024
HomeKözbiztonságAz 50-es villamoson szurkált! Vádat emeltek a machetés szurkáló ellen – videó

Az 50-es villamoson szurkált! Vádat emeltek a machetés szurkáló ellen – videó

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, és felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja az a férfit, aki még 2019-ben megtámadott és machetével megszúrt egy iskolai csoportot kísérő tanárt az 50-es villamoson.

 

A vádirat szerint a vádlott 2019. december 18-án, kora délután, az 50-es villamoson utazott. A Szarvas csárda téri megállónál a villamosra felszállt a Gulner Gyula Általános Iskola pedagógusa, és az általa kísért 17 fős, 8. osztályos általános iskolásokból álló csoport, akik korcsolyaoktatásra igyekeztek.

A tanár és a diákok felszállása után a vádlott emelt hangon sérelmezte, hogy az egyik diák hozzáért, miközben szállt fel a villamosra. Ezt meghallva, a gyerekeket kísérő tanár a vádlotthoz lépett, aki erre káromkodva kérdezte meg tőle, hogy mit akar. A tanár közölte a vádlottal, hogy ő a diákokat felügyelő tanár, és kérte a férfit, hogy nyugodjon meg, mert úgyis mindjárt leszállnak.

 

 

A vádlott ekkor elővett a kabátja belső zsebéből egy 32 cm hosszú pengéjű machetét, és annak hegyét a tanár nyakához érintette, miközben közölte vele, hogy el fogja vágni a torkát, majd az állkapocs alatt meg is sebesítette vele a sértettet.

A kést a vádlott ezután elemelte a sértett nyakától. Ekkor a pedagógus úgy döntött, hogy diákjaival már a következő megállóban leszáll a villamosról, ezért hátat fordított a vádlottnak, aki ekkor a machetével megszúrta őt a hátán.

A tanár és diákjai leszálltak a villamosról, a vádlottat pedig a villamosvezető bejelentése alapján a rendőrök a következő megállóban elfogták.

„A sértett által elszenvedett szúrt sérülés az elkövetés eszközére és a támadott testtájékra figyelemmel a kialakultnál súlyosabb, akár életveszélyes sérülés okozására is alkalmas volt. A súlyosabb sérülés elmaradása csupán a sértett távolodó mozgásának, valamint a ruházata vastagságának volt köszönhető” – írta az ügyészség.

Farkas János testnevelő tanár sebesülten is elsődlegesen a gyerekek iskolába történő biztonságos visszajuttatásáról gondoskodott, csak ezt követően látta el orvos.

 

 

 

 

 

 

 

Népszerű