17.7 C
Budapest
szerda, május 8, 2024
HomeHűhaAkarsz látni 53 ezer éves farkast? Így néz ki!

Akarsz látni 53 ezer éves farkast? Így néz ki!

Rendkívül jó állapotban maradt ránk az állat, amihez viszont véletlen egybeesések kellettek.

Nagyon érdekes maradványra bukkantak nemrég a kanadai Yukon területén, ahol az örök jég fogságába zárva vészelte át az évezredeket egy jégkorszaki farkas, tulajdonképpen sértetlen állapotban. Ennek köszönhetően több részletre is gyorsan fény derült, mind a származást, mind pedig az életmódot és a táplálkozást illetően.

Aranyásók kisebb vízágyú segítségével igyekeztek megtisztítani a fagyott állapotban talált sarat, amikor egy állat maradványai bontakoztak ki abból. A hivatalos beszámoló szerint egy farkaskölyökre bukkantak, amely 53 ezer évvel ezelőtt, alig néhány hét után hunyhatott el, a kiemelkedően jó állapot révén pedig számos részletet ismerhettek meg a kanadai és amerikai kutatók, akik szinte azonnal rászálltak az ügyre. A további bejelentések alapján kijelenthető, hogy a jégkorszaki nőstény alig 7 hetes volt, amikor véget ért rövid élete, ez pedig gyorsan mehetett végbe, hiszen ellenkező esetben az örök jég által uralt területen egyéb állatok fogyasztották volna el (vagy a holttest lassan, fokozatosan porladt volna el). Az elhalálozás pontos körülményeit persze nem tudhatjuk, viszont nagyon valószínű, hogy a farkasodú dőlt hirtelen össze, ennek köszönhetjük a szinte 100 százalékos állapotot.

A tetemből mindössze a szemgolyók hiányoznak, ez viszont lehetővé tette a részletes vizsgálatok elvégzését. Ezekből kiderült, hogy az 53 ezer éves példány szibériai és alaszkai farkasok leszármazottja, az életmódot illetően azonban néhány meglepetésre bukkantak a szakemberek, ugyanis a várttal ellentétben nem azon maradványokat találták az állat bendőjében, mint amire számítottak. A legtöbb esetben az ezen a környéken éldegélő farkasok bölények, ökrök, valamint egyéb nagyobb állatok testéből fogyasztottak, így vészelték át a nagyon kemény időszakot, viszont a most megtalált példány a jelek szerint lazacon és egyéb halakon élt, bár azt nem tudjuk, hogy társai ugyanezen étrendet követték-e.

Az időközben megfelelő módon megtisztított és konzervált tetemet a Whitehorse városában lévő Yukon Beringia Interpretive Centre épületében állították ki, a helyi őslakosok nyelvén a Zhùr névre keresztelt állat itt lesz a későbbiekben megtekinthető.

 

 

(sg.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Népszerű