A virágboltok csak kedden zárnak, a bölcsődék egyelőre nyitva maradhatnak

0

Élőben közvetítettük Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjúját, a legfontosabb mondatokat összefoglaljuk azoknak, akik esetleg lemaradtak volna róla.

Gondok vannak az oltás szervezésével

Orbán elismerte, hogy vannak technikai problémák. Eddig a háziorvos oltott, személyesen ismerte a betegeit. „Most át kell állni az adatalapú oltásra, és ha az adatok nem stimmelnek, sajnos semmi nem stimmel. Előfordul, hogy olyan embereket hívnak be, akiket már beoltottak, itt kaptunk olyan hírt, hogy a lakóhelytől nagyon távoli pontra hívtak be valakit, úgyhogy az egész rendszert most meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük.”

A hétfőn életbe lépő szigorításokról

„Nem volt más választásunk, ezek járványügyi szakkérdések. Ahhoz, hogy nyithassunk, először zárni kell. A második hullám erősebb volt, mint az első, és a harmadik erősebb lesz, mint a második.”

Egy évvel ezelőtt azonosították Magyarországon az első két koronavírus-fertőzöttet. A vírus brit mutációjának terjedése miatt most éppen a harmadik járványhullám felívelő szakaszában járunk: a korábbiaknál jóval gyorsabban növekszik a fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. A kormány csütörtökön újabb korlátozásokat vezetett be.

Mi várható a két hét szigor után?

„Itt már a szakemberek véleménye nem volt egyértelmű, különböző tendenciákat mutatnak, különböző vonalakat húznak. Van, aki szerint 10-12 nap elég, más szerint 14 nap után is óvatosnak kell lenni, különben elindítunk egy negyedik hullámot. Ami biztos: a vírus elleni hullám célegyenesébe fordultunk a mostani zárással.”

Mi lesz a virágosokkal?

Március 8-án, nőnapon még nyitva maradhatnak, hogy a már beszerzett készleteiket el tudják adni, de utána nekik is be kell zárniuk. Adó- és bértámogatást kapnak azok, akiknek be kell zárniuk. A kerti munkához szükséges boltok nyitva maradhatnak.

Mi lesz a bölcsődékkel?

Megvizsgálták, egyelőre még nyitva maradhatnak, de lehet, hogy ezen változtatni fognak.

Mi lesz a nemzeti konzultációval?

Március 15-ig folytatódik arról, hogy hogyan nyisson az ország. Utána döntenek arról, hogy mi lesz a nyitás menetrendje húsvét után.

Hogy állunk a vakcinákkal?

A kínai vakcina nemhogy időben, hanem néha hamarabb is jön. Az oroszokon nagy a nyomás, egyre több európai ország szeretne orosz vakcinát. De Magyarország eddig rendben megkapja, a miniszterelnök szerint Szijjártó Péter jó munkát végez.

Hogy érzi magát a kínai oltás után?

„Bementem dolgozni. Lehet, hogy stimulálja az embert.”

 

 

 

Felejtsük el az egzotikus utazásokat!

Arra kérte az embereket, hogy a veszélyes helyekre tervezett vakációikat felejtsék el, mert hazahozhatják a vírus eddig ismeretlen mutánsait.

A napi adatokat is megtudtuk tőle

6369 újabb fertőzöttel nőtt a betegek száma, 143-an haltak meg, 677-en vannak lélegeztetőgépen és 6867-en kórházban a koronavírus miatt. A rezidenseket és a végzős medikushallgatókat is bevonják a kórházi munkába.

A Fidesz és a Néppárt szakításáról

„Ebben a brüsszeli buborékban egyesek azzal foglalkoznak, hogyan lehet alapszabály-módosítással egyik vagy másik pártot nehéz helyzetbe mondani, például minket. Erre mondtuk, hogy na jó, mi köszönjük, nekünk ebből elég volt.” Arra a kérdésre, hogy Manfred Weber mielőbb szeretne vele beszélni, azt mondta: „Hajrá, Weber úr!”

Orbán szerdán jelentette be, hogy a Fidesz azonnal kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a frakció megszavazta az új eljárásjogi szabályzatát, amivel többek között már nemcsak egy tag, hanem egy csoport frakciójogainak felfüggesztéséről is lehet szavazni. A Fidesz két éve van felfüggesztve az Európai Néppárt pártcsaládjában, de az EP-frakcióban idáig aktívak maradtak a képviselőik.

A magyar baloldal is kapott hideget-meleget

„A magyar baloldal a vírus helyett a kormánnyal küzd. Azt mondja, amit Brüsszelből megmondanak neki. Régebben azt mondták, amit Moszkvában mondtak nekik, hogy mi a vonal, most azt, amit Brüsszelben.”

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth Rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz. Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd később már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

(telex.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here