19.9 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
HomeGazdaságA lakások közös költségének drasztikus emelése várható tavasszal a szakember szerint

A lakások közös költségének drasztikus emelése várható tavasszal a szakember szerint

A lakások közös költségének komoly emelésére számíthatunk tavasszal – mondta a társasházkezelők szövetségének elnöke az Inforádiónak.

A karbantartási, felújítási munkák költségei jelentősen emelkednek, mert a liftkarbantartók, takarítók között rengeteg katás kisvállalkozó volt. Ezek a munkák a közös költségnek akár a 40 százalékát is kiteszik, így az energiaköltségekkel együtt biztosan legalább 30 százalékos emelés lesz – mondta az InfoRádióban Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke. A gondot nemcsak a kedvezményes adózás megszűnése jelenti, hanem az is. hogy emiatt kevesebb lett a vállalkozó.

Az energiaárak emelkedése főképp azokat a házakat érinti, ahol lift van, mert az üzemeltetéshez nagyon kevés a 144 kilowattórás kedvezményes tarifa, efelett pedig az áramdíj már a duplájára növekedett. Komoly növekedés lesz még a házközponti fűtéses épületeknél, mert ahol régi az épület, nem hőszigetelt a kazánház vagy kazánok régiek, ott várható még durvább emelkedés.

A 30-40 százalékos emelés a minimum, de akár meg is duplázódhat a közös költség. 

A társasházaknál lakásonként 3000 forint körüli növekedés várható.

A költségnövekedést egyébként a közgyűlés hagyhatja jóvá.

Népszerű