2.5 C
Budapest
péntek, december 2, 2022
HomeKultúraA Jászai Mari-díjas Koltai Róbert ad elő a Kondorban

A Jászai Mari-díjas Koltai Róbert ad elő a Kondorban

A Kondor pódium beszélgetések következő része 2021. június 12-én, szombaton 18 órakor lesz a Kondor Béla Közösségi Házban. A meghívott vendégek ezúttal Koltai Róbert Jászai Mari-díjas érdemes művész és Gaál Ildikó színházi rendező, író és rádiós műsorvezető lesznek.

“Végszót adok – veszek” – legújabb könyvük kapcsán Hajzlinszki Annamária beszélget a szerzőkkel. Ez a legutolsó könyv, amely első karantén időszaka alatt született, azokból a színházi és egyéb sztorikból, vallomásokból, emlékekből, amelyek a korábbi könyvekből kimaradtak.
Ez alkalommal nemcsak beszélgetni fognak ezekről a szerzőkkel, hanem meg is idézik az egykori történetek szereplőit Koltai Róbert előadásában: tanárparódiák, versek, sőt talán még dalok is megelevenednek majd az este folyamán.
Az előadás után lehetőség nyílik a könyv megvásárlására és dedikálására.
Jegyvásárlásra az alábbi linken van lehetőség:

Népszerű