A 18. kerület egyik ékköve: a Szentlőrinc kápolna és színes története

0

A Szentlőrinc kápolna a 18. kerület egyik ékköve – története egészen 1762-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor építették ezt a barokk stílusú műemléket. Ellátója a Pestlőrinci Főplébánia. Aktívan működik, rendszeresen tartanak vasárnapi miséket (amikor a körülmények adottak), továbbá van lehetőség esküvői és keresztelési szertartásra is.

Grassalkovih Antal herceghez köthető az építtetése. Akkoriban Pestszentlőrinc még a soroksári plébániához tartozott. 1856-ban Sina Simon báró renováltatta először, majd 1932-ben dr. Szemere István helybeli földbirtokos újíttatta fel. Később, 1994-ben kívül-belül is renoválták. A kápolna 15 781. törzsszám alatt a műemléki nyilvántartásban szerepel.

Sokáig tartott itt miséket Regőczi István (1915–2013) római katolikus pap és író, aki egy hónap híján hetven évig volt a Katolikus Egyház szolgálatában. Élete bővelkedett megpróbáltatásokban, de örömökben is. A több mint negyvenévi szocialista diktatúra alatt hat esztendőt töltött börtönben. A rendszerváltozás után, 1992-ben Vác díszpolgárává választották (2009-ben a XII. kerületévé is), de a „nagyját” ott csak ezután kezdte: a Sasfiók időszaka után évtizedekkel ekkor kezdődött 10 éves papi szolgálata, és a közeli fegyházban börtönmisszionáriusként is tevékenykedett. A közfigyelmet sem kerülte el, amit tett: a Parma Fidei (hit pajzsa, 2010) díjat Mádl Dalmától vehette át. Erdő Péter levelet írt neki, Semjén Zsolt laudációjában pedig úgy fogalmazott: az egyház 1944 után többet szenvedett, mint előtte ezer évig. Magyar Örökség Díjat is átvehetett.

Gazdag és hosszú életpályáját az Isten Vándora című könyvben írta meg, aminek gerincét az árva gyermekek összegyűjtése és a velük közös munka adja. Összesen hét templom felépítésében vállalt szerepet, emellett önszántából kitaníttatott tíz olyan fiatalt, aki pap akart lenni. Több száz árva életét mentette meg és kísérte évekig. Könyveit flamand nyelven is kiadták, amelyek – hasonlóan a tizenegy magyar kötethez – óriási sikert arattak.

 
 
 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here