„Kilyukadt” a kutya szeme: a gazdi szerint a szúnyogirtó permet okozhatta, a katasztrófavédelem szerint ez kizárt

0

 

Olvasónk szerint a szúnyogirtás során a levegőből permetezett szer miatt lett beteg a szeme neki és kutyájának, a katasztrófavédelem szerint kizárt, hogy az irtószer okozta volna a bajt.

Olvasónk írta: „Szúnyogirtás után nekem is és a kutyámnak is beteg lett a szemünk. Több ismerősnek is, gyereknek pedig viszketett permetezés után. A kutyám szeme kilyukadt, 2 orvos szerint is mintha erős vegyszert fújtak volna a szemükben. Kétszer jártunk állatorvosnál, mindkétszer ezt mondták. A kutya szeme a lyukon folyik ki, így azt ma összevarrták”. Azt is megtudtuk tőle, hogy minden egyes alkalommal, amikor légi permetezést végeztek, ez történt, ezért is gondolja, hogy a szúnyogirtás során felhasznált okozhatott valamilyen allergiás reakciót.

 

Megkérdeztük a katasztrófavédelmet is, lehetséges-e, hogy az irtószer ilyen súlyos tüneteket okozzon. Szerintük ez teljesen kizárt:

„A szúnyoggyérítés során alkalmazott készítmény nem képes ilyen sérülést okozni.

A csípőszúnyogok rendkívül érzékeny rovarok, így ellenük egészen kis mennyiségben kell kijuttatni az irtószert köd vagy permet formában. Ez a dózis emberekre, háziállatokra nincs káros hatással, a szabadban pedig néhány óra alatt lebomlik az anyag. A permetezést végző gépek esetleges meghibásodása esetén sem jut a permetezésnél használt mennyiségnél több a szabadba.

A felhasznált irtószereket a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélyezi a hatóanyagok közös európai uniós listája alapján” – írták.

Bár a légi úton történő szúnyogirtást az Európai Unió megtiltotta, az uniós rendelet rendkívüli esetben, közegészségügyi veszélyhelyzet esetén lehetővé teszi ideiglenes engedélyek kiadását. Ezt használta ki nálunk is az országos tisztifőorvos, amikor engedélyezte a légi irtást: „Az országos tisztifőorvos – ideiglenes jelleggel – egyes földi úton kijuttatható készítmények engedélyét légi felhasználásra is kiterjesztette. Ennek alkalmazhatósága a szúnyogártalom mértékétől függ, csak valóban indokolt esetben, azaz jelentős szúnyogártalom esetén alkalmazzák a légi kijuttatást. Erre a Dunán néhány hete levonult árhullámot követő erős szúnyogártalom miatt volt szükség több Duna menti településen” – írta a katasztrófavédelem kérdésünkre.

A szúnyogirtó szer deltamethrint tartalmaz. A deltamethrin szervezetbe kerülhet bőrön át, belégzéssel, illetve lenyelés útján. Leginkább köztéri rovarirtás során lélegezhetjük be. Felszívódása a bőrön keresztül csekély (1,5% alatt) és belégzés útján sem jelentős, leginkább akkor vihetjük be szervezetünkbe, ha szennyezett élelmiszert eszünk. A szer egyébként 6-8 nap alatt teljesen kiürül a szervezetből.

Tehát a szer ugyan mérgező, de annyira kis mennyiségben használják, hogy nem veszélyes se emberre, se háziállatra a szakemberek szerint. Mindenesetre nem árt odafigyelni arra, hogy irtáskor ne tartózkodjunk a szabadban és ilyenkor a szokásosnál alaposabban mossuk meg az élelmiszereket.

 

18.kerulet.ittlakunk.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here