Hoppá! Bernáth József lesz a zsűri elnöke Pestszentlőrinc-Pestszentimre legnagyobb főzőversenyén

0

 

Bernáth József lesz a zsűri elnöke Pestszentlőrinc-Pestszentimre legnagyobb főzőversenyén. A séf elárulta, izgatottan várja, hogy megkóstolhassa a kerületiek főztjeit, és megismerhesse a Bókay-kertet.

Vallja, hogy amatőröktől is tanulhatnak a séfek, leshetnek el fortélyokat, ezért minden ételt figyelmesen ízlel majd végig. A SeptemberFest -Vársonapok 2021 rendezvénysorozat egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik a szabadtűzi főzőverseny szeptember 4-én, ahol Európa ízeivel mérhetik össze tudásukat a főzőcsapatok.Összesen 75 csapat indulhat a versenyen, és talán sok versenyzőnek nyújthat segítséget, ha tudják, hogy mit szeret, esetleg mit nem szeret a zsűri vezetője.Bernáth séf több országban is dolgozott szakácsként, így Európa konyháit is behatóbban ismeri.- Európa ízeivel kapcsolatban elfogult vagyok, nekem a francia konyha áll a legközelebb a szívemhez. Ugyanakkor a kedvenc ételeim a rakott krumpli és a túrós csusza. Van egy fűszer, amit szinte minden ételbe képes vagyok beletenni, ez pedig nem más, mint a kakukkfű. Szeretem, ha a főzőcsapatokban van egy kis vizsgadrukk, de fontosnak tartom, hogy legyenek lazák, és érezzék jól magukat, hisz egy főzőverseny erről szól – véli a séf.

És mi az, amit nem szeret a zsűri vezetője?

– A túlbonyolított ételeket nem szeretem. Sokan telerakják válogatás nélkül mindenféle fűszerrel az ételeket, és ennek nincs jó végeredménye. Egyszerűen, de finoman főzzenek! – tette hozzá Bernáth József.

A főzőversenyre már sok csapat regisztrált, de még van lehetőség néhány főzőhely lefoglalására:

Versenykiírás: http://www.varosgazda18.hu/…/September_Fest_F%C5%91z%C5…

Nevezési lap: https://www.varosgazda18.hu/…/septemberfest-fozoverseny…

A fesztivál a Facebookon >> SeptemberFest18

 

bp18.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here