22.5 C
Budapest
szombat, május 11, 2024
HomeKözbiztonságVideó: így akcióznak a bevetési nyomozók!

Videó: így akcióznak a bevetési nyomozók!

Több esetet is bemutat a videó, arra keresve választ, átlagosan mennyi idő, amíg kézre kerül egy súlyos bűncselekmény elkövetője? Jó hírünk van: a súlyos, életellenes bűncselekményeket többnyire igen rövid időn belül – pár óra alatt – megoldják.

A videóban látható egyik esetben a Kőbányai útra szálltak ki a bevetési nyomozók: egy férfi hívta őket azzal, hogy a barátnőjét egy szociális otthonban a portás csúnyán megverte, lőfegyverrel felszerelkezve túszul ejtette, majd bezárta az egyik szobába. A helyszínen kiderült, hogy a portás csak megvédte a nőt, valójában a bejelentő volt a verekedő.

Egy másik esetben egy kertvárosi késeléses támadásnál intézkedtek: két fiatal férfi hazafelé sétált, amikor a házuk előtt megtámadták őket. Az egyiket súlyosan megkéselték. A megkéselt férfi barátja azt mondta, egy autó hirtelen lefékezett, két ember kiszállt belőle, nekikesett, majd egyiküket megkéselte, ezután elmenekültek az autóval. Szerinte ok nélkül történt a támadás és idegenek voltak a támadók. A helyszíni adatgyűjtésen persze kiderült, mindez nem igaz, valójában ismerték a támadókat és egy szerelmi vita állt mögötte. Másfél óra alatt kiderült, mi történt.

A harmadik akció helyszíne Újpalota volt, ahol egy alkalmi italozás fajult el: az egyik férfi megkéselte a másikat, majd elmenekült. A késelőt perceken belül, pár utcával odébb elfogták, és bár eleinte ő is lódított, végül kiderült, mit történt.

A következő, videón látható eset egy Boráros téri verekedés, ahol már a helyszínen elfogták a verekedőket, annyi kamera van ott.

Végül a Kálvin téri kisbolti késes rablást láthatjuk: itt a rabló kitömött hassal, parókával lépett be a boltba, majd kirabolta. A kamerafelvételek alapján 3 nap altt megtalálták a rablót.

 

 

18.kerulet.ittlakunk.hu

Népszerű