14.1 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
HomeKözbiztonságVégre elkapták az unokázós csalókat! A XVIII. kerületi nyomozók 38 rendbeli csalással...

Végre elkapták az unokázós csalókat! A XVIII. kerületi nyomozók 38 rendbeli csalással gyanúsították a csoport tagjait! – Videón az elfogás!

ÚJABB UNOKÁZÓS SOROZAT AZ ÜGYÉSZSÉGEN – NAPONTA TÖBB SZÁZ TELEFONHÍVÁSBÓL MERÍTETTEK A CSALÓK.

 

A XVIII. kerületi nyomozók 38 rendbeli csalással gyanúsították a csoport tagjait.

Íme a videó az elfogásról:

 

Telefonkönyvet lapozva minimum 150 telefonszámot hívott fel naponta D. Henrietta, aki a nyomozás adatai szerint társaival 2018. augusztus 17. és szeptember 29. között 38 idős embert vert át a már jól ismert unokázós módszerrel, pénzért azonban csak három alkalommal mentek. A 37 éves budapesti nő a legtöbbször a hívást fogadók unokájának adta ki magát, és milliókat kért arra hivatkozva, hogy balesetet okozott. A csaló a becsapott idősekhez végül csak akkor küldte el társait, amikor meggyőződött róla, hogy milliós összeg üti majd a markukat. Akiknél úgy ítélte meg, hogy kevés pénzt őriznek otthonukban, egyszerűen bontotta a hívást.

Az álrokon kiválasztott áldozataival azzal a mesével kerülte el a találkozást, hogy kórházba került és nem tudja személyesen elhozni a pénzt, ezért egy barátját küldi el érte. A sértettek lakcímére a 32 éves, taxisként dolgozó M. Róbert érkezett a pénzért, aki a banda harmadik tagjától, a 39 éves, fővárosi B. Gyulától kapta a címeket.

A rendőrök a nyomozás során azonosították a csalássorozattal gyanúsítható D. Henriettát és két társát, akiket 2018. október 1-jén a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen elfogták. Az eljárásban a csapat tagjait 3 rendbeli csalás bűntett és 35 rendbeli csalás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

Az eljárást a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.

 

(police.hu)

Népszerű