Újra magyar siker! Vas Blanka ellenállhatatlan versenyzéssel nyert a ciklokrossz-világkupán

0

Vas Kata Blanka újabb szenzációs eredményt ért el kerékpározásban, ezúttal ciklokrosszban jutott el olyan magasságokba, ahol még sosem járt magyar versenyző. Vas a belgiumi Overijse-ben nyert világkupafutamot a felnőttek között.

Az olimpián hegyikerékpárban negyedik, majd az országúti világbajnokságon szintén negyedik helyet szerző Vas Blanka ciklokrosszban (terepkerékpárban) is kiemelkedő szezont fut. A világkupa idénye három hete kezdődött, és a 20 éves versenyző mindhárom eddig versenyén top 6-ban volt, az amerikai Waterlooban és Fayetewille-ben hatodik, míg Iowa Cityben harmadik volt. Ezt sikerült most neki megfejelnie egy világkupa-győzelemmel.

Vas remekül rajtolt, a mezőny elején vette a pályára rávezető meredek emelkedőt, majd a magyar bringás másfél kilométeren át vezetett is. Az első helyet akkor vette át Vastól a holland Denise Betsema, amikor az előbbi kiment kerékpárt cserélni. Betsema az első kör végén öt másodperccel vezetett, Vas mellé pedig felzárkózott egy másik holland, Puck Pieterse. Ők hárman szépen le is szakították a többieket, köztük olyanokat, mint a világbajnoki címvédő Lucinda Brand.

 

A változatos és technikás pályán (mély saras részek, erdei ösvények, macskaköves szakaszok váltogatták egymást) Vas vezette az üldözést, de Betsema tartotta az előnyét, ami kicsit még nőtt is, amikor magyar ellenfele megcsúszott egy emelkedő futós részén. Sokra azonban nem mehetett ezzel, mert egy dagonyázós lejtőn az élen álló holland bukott, így gyorsan felugrottak rá. A második kör végéhez már együtt érkezett meg a trió.

 

 

 

 

Vas pár percet megpihent a világkupa összetettjét vezető Betsema mögött, de aztán ő váltott iramot, és úgy tűnt, sikerül is meglépnie. Egy meredek emelkedőn azonban megint nem találta meg a ritmust, meg kellett állnia, így Pieterse vette át a vezetést, és Vasnak újra el kellett tüntetnie néhány másodperces hátrányt. Ez a harmadik kör végére sikerült is neki, felzárkózott Pieterse mögé, míg Betsema leszakadt, már 9 másodperces volt a hátránya.

Vas a negyedik kör közepén újra robbantott, és egy füves-saras emelkedőn leszakította Pietersét, aki nem tudott hasonló ritmusban tekerni. A holland a simább felületeken nagyon igyekezett felzárkózni, de a kör végén még mindig négy másodperccel Vas vezetett.

 

 

A magyar bringást nem lehetett kizökkenteni az utolsó körben sem, a nehéz pályán uralta a kerékpárját, és még inkább elhúzott az ellenfeleitől, nem volt kérdés, hogy megtartja az előnyét. Így a magyar kerékpársport történetének első világkupagyőztese lett. Pieterse 15 másodperccel később ért célba, míg a harmadik Brand már 33 másodpercet kapott.

Az Eurosporton nyilatkozó Vas azt mondta, hogy nem várta magától a győzelmet, de jók voltak a lábai, és az egész versenyen minden simán ment neki.

 

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here