1.9 C
Budapest
szerda, február 8, 2023
HomeKatasztrófa 18Ötvenezer évente látható égi jelenséget figyelhetünk meg hamarosan

Ötvenezer évente látható égi jelenséget figyelhetünk meg hamarosan

Hamarosan olyan látványban lehet részünk, ami csak 50 ezer évente történik meg. Egyelőre túl távol van tőlünk, hogy látható legyen szabad szemmel, csak távcsövekkel megfigyelhető, de január végén, valamint február elején szabad szemmel is láthatóvá válhat a C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös – adta hírül az Időkép.

Az üstökös január 12-én lesz legközelebb a Naphoz, ekkor körülbelül 166 millió kilométer távolságra lesz központi csillagunktól, majd február 1-jén kerül legközelebb bolygónkhoz. Viszont biztonságos távolságban fog elhaladni a Föld mellett, ugyanis nagyjából 44 millió kilométerre lesz bolygónktól, amikor legközelebb kerül hozzánk – olvasható az IFLScience oldalán.

 

A Zselici csillagpark tájékoztatása szerint a Hold miatt nehézkes lehet az égi vándor megfigyelése, de január 20-ától kistávcsővel, vagy binokulárral már könnyedén megfigyelhető lesz.

Az üstököst 2022. március 2-án fedezték fel a kaliforniai Zwicky Transient Facility-ben. A csillagászok számításai szerint az üstökös nagyjából 50 ezer év alatt ér körbe Nap körüli elnyújtott pályáján, így legutóbb a neandervölgyi emberek láthatták az objektumot a csillagos égen.

A Zselici Csillagpark egy 800 mm-es távcsővel készített egy felvételt az üstökösről 2022. december 29-én hajnali 4 óra után. Ezt láthatjátok a fenti fotón.

Népszerű