Na, még ez hiányzott! Egy hónapra bezárt a Nyugati pályaudvar

0
August de Serres | Nyugati pályaudvar, Budapest | Kitervezte.hu

A MÁV június 19-től július 17-éig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok.

A Volánbusz az általa üzemeltetett több autóbuszvonal valamennyi járatán elfogadja a vasúti bérleteket a bérleten szereplő települések viszonylatában vagy részviszonylatában.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is azt közölte, hogy a pályaudvar karbantartásának idejére, június 18-án 23 órától július 18-án hajnali 1 óráig a BKK csatlakozó vonalain, meghatározott járatokon elfogadják a vasúti bérleteket és a nemzetközi jegyeket. A BKK az utasforgalomtól függően vizsgálja a járatsűrítés szükségességét is.

A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest vasútállomás között a lezárás ideje alatt félóránként Volánbusz-pótlóbuszok közlekednekelsősorban a Budapest-Veresegyház-Vác vonali vonatok és a szobi vonalon közlekedő, nemzetközi EuroCity járatok menetrendjéhez illeszkedve. A Nyugatinál, a Váci úton a BKK 26-os járatának jelenlegi megállójában lehet felszállni. 3.33 és 23.33 között, óra 3 perckor és 33 perckor indulnak a buszok, ellenkező irányba Rákospalota-Újpest állomás mellől (a 121-es busz végállomásától) 4.20-tól 23.50-ig közlekednek a buszok harmincpercenként. A buszok útközben nem állnak meg.

Rákosrendező vasútállomásnál a MOL Bubi kerékpárok is igénybe vehetők (a Szegedi út/Dévényi út csomópontban), ahonnan 15-20 perc alatt elérhető a belváros.

A változásokról további információk találhatók a vasúttársaság honlapján.

6.kerulet.ittlakunk.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here