Na, még egy lezárás! Jövő héttől lezárják a hárosi Duna-híd északi hídját felújítás miatt

0

Jövő szerdától augusztus végéig teljes szélességében lezárják az M0-s autóút Deák Ferenc (hárosi) hídjának az M1-es autópálya felé vezető hídját felújítás miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Az M5-ös autópálya felé vezető hídon a terelés kiépítését már szombaton megkezdik; itt június közepétől augusztus végéig mindkét irányban két sávon haladhat majd a forgalom.

Június 16-án reggel lezárják a Deák Ferenc híd M1-es autópálya felé vezető északi hídját, és forgalombiztonsági okokból a halásztelki csomópont északi oldali felhajtóágát is.

A szakemberek új hídsarukat építenek be, de elsőként meg kell erősíteni a régi acél hídszerkezetet a saruk környezetében, ehhez acélbordákat hegesztenek be a hídtest belső részein.

A munkálatok idejére a hidat mindenképpen le kell zárni, a szerkezetet ugyanis hidraulikus sajtókkal megemelik, és ideiglenes támaszokra helyezik. A híd szerkezetét megerősítő munkák befejezését követően kerülhetnek helyükre az új fazéksaruk – írta a NIF.

Azt is közölték, hogy az egyedi szerkezetek gyártása megkezdődött, elkészítésük több hetet vesz igénybe. Az első saruk augusztusban érkeznek meg. A Duna nagyvízi medre feletti hídrész pillérein elvégzendő sarucserékhez bárkákon álló darukat használnak majd.

Szeptember 1-jétől a forgalomterelés megszűnik, de decemberig hétvégente az északi pálya hídján rövid ideig (legfeljebb egy-két óráig) tartó forgalomkorlátozásra kell számítani – jelezte a NIF.

18.kerulet.ittlakunk.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here