Megint megy a balhé – 12 milliárdot követel a Főváros a kormánytól

0

Levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a főpolgármester, hogy a kormány fizesse ki a fővárosi közösségi közlekedés idei, 12 milliárd forintos normatív támogatását.

Karácsony Gergely pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az idei költségvetés 12 milliárd forintot biztosít a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására, és amíg Tarlós István főpolgármestersége idején az év ezen időszakára már rég megérkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz a pénz, ennek most egyelőre „nincs jele”. Megjegyezte: a főváros ugyanakkor minden hónapban jelentős összeget fizet az államnak azért, hogy a Budapest-bérlettel utazók használhassák a HÉV-et a főváros területén.

Karácsony elmondta: pénteken levelet írt a miniszterelnöknek és felszólította, hogy „a kormány ne blicceljen!” és utalják át a pénzt a BKK-nak. Úgy fogalmazott, a kormány elblicceli a maga által hozott törvényeket, és a budapesti közösségi közlekedés tönkretételén dolgozik.

Emlékeztetett rá: Orbán Viktor miniszterelnök 2019-ben, az önkormányzati választás után arról beszélt, a főváros új vezetése ugyanarra az együttműködésre számíthat, mint az előző városvezetés. Kiemelte: a miniszterelnök ezen állítása számos ponton cáfolható, a kormány több döntést hozott, ami hátrányos a fővárosi önkormányzat működése szempontjából, és „a nemzet fővárosa ellen hozott döntés a nemzet ellen hozott döntés”. A főpolgármester a kormány döntései közül kiemelte azt, hogy 10-ről 36 milliárd forintra emelte a kormány a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulást, elvonták és jövőre is elvonják az iparűzési adó felét.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a főváros és az állam 9:1 arányban finanszírozza a fővárosi közösségi közlekedést, így az állam 12 milliárd forintos támogatása szerény kiegészítésnek tekinthető, a Fővárosi Önkormányzat azonban nincs abban a helyzetben, hogy pótolja az állami bevételt és nem is szeretné, mivel a törvény kötelezővé teszi a kormánynak ezt a támogatást.

Hozzátette: a BKK-nak valószínűleg hitelkeretet kell nyitnia, hogy az év végéig ki tudja húzni a finanszírozását. Kiemelte: nem számolnak azzal az opcióval, hogy nem kapja meg a BKK a pénzt, de nem mindegy, mikor. A főpolgármester hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy a közösségi közlekedést biztosítsák a fővárosban.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here