4.8 C
Budapest
hétfő, december 5, 2022
HomeKözlekedésMár megint a magyarok! Magyar cég használhatja Európa első elektromos-hibrid tehermozdonyát

Már megint a magyarok! Magyar cég használhatja Európa első elektromos-hibrid tehermozdonyát

A jármű a felsővezetékről vagy benne található nagy teljesítményű kondenzátorokból veszi az áramot.

Megérkezett Európába az első árufuvarozásra fejlesztett villamos–hibrid mozdony, amelyet a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive cég fejlesztett a Rail Cargo Hungaria számára, a magyar cég igényei szerint – írja a iho.hu. A tesztek egyelőre Németországban zajlanak és, amennyiben sikeresen zárulnak, Európában a Rail Cargo Hungaria használhat majd először nulla emissziós nagy teljesítményű vonali és tolatómozdonyokat.

A járműveknek a felsővezeték nélküli szakaszokon a kondenzátorokhoz hasonlítható egységek, úgynevezett szuperkapacitások biztosítják az energiát a továbbhaladáshoz. A mozdonyok ezeket az energiatárolókat felsővezetékről – álló helyzetben vagy útközben is –, illetve töltőpontokon is feltölthetik. A legnagyobb előnye, hogy ezekbe a járművekbe nem kell egy másik, dízelmotoregységet építeni.

A vonat a tervek szerint legalább tíz kilométert képes megtenni vízszintes pályán önerőből, felsővezeték nélküli szakaszon. A kínai cég a magyar vasúti társasággal kötött szerződése értelmében harminchat hónapon belül fejleszt ki két-két járművet: árufuvarozásra és tolatóvonatnak.

(hvg.hu)

Népszerű